Az ötvenhatos vértanúk emléknapja

1989. június 16-án helyezték végső nyugalomra a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában az ’56-os forradalom utáni törvénysértő ítélet következtében 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökét, valamint mártírtársait: Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét, valamint a börtönben elhunyt Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét. A koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja és az újratemetés a rendszerváltó időszak szimbolikus és katartikus eseménye volt.
A forradalom bukása után tisztségéről lemondani nem hajlandó, az egyezkedést elutasító Nagy Imrét és vádlott-társait 1958. február 6-án a nyilvánosság teljes kizárásával állították bíróság elé. A vád velük szemben a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, hazaárulás, a szocialista államrenddel szembeni fellépés, ellenséges politikai csoportosulás volt. Losonczy Géza a börtönben éhségsztrájkba kezdett, és 1957. december 21-én máig tisztázatlan körülmények között meghalt. A minden együttműködést megtagadó, nyílt tárgyalást követelő Szilágyi József ügyét elkülönítették, 1958. április 22-én halálra ítélték, és két nappal később kivégezték.
A többi vádlott büntetőperét a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével június 9–15. között folytatta le. A zárt tárgyalás végén Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst halálra, Kopácsi Sándort, a Nemzetőrség főparancsnok-helyettesét életfogytiglani, Donáth Ferencet, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Ideiglenes Intéző Bizottságának tagját tizenkét év, Jánosi Ferenc lelkészt, Nagy Imre vejét nyolc év, Tildy Zoltán volt államfőt, a Nagy Imre-kormány államminiszterét hat év, Vásárhelyi Miklóst, a kormány sajtófőnökét öt év börtönre ítélték.
A halálos ítéletet másnap hajnalban a Gyűjtőfogház udvarán hajtották végre. Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós holttestét előbb a börtön udvarán, majd 1961-ben az Új köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjába temették el, a nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be. A „Nagy Imre és társai ellen lefolytatott büntetőeljárásról és az ítéletről” szóló közleményt 1958. június 17-én hozták nyilvánosságra, és ekkor jelentették be Szilágyi és Losonczy halálát is.
A kivégzések harmincadik évfordulóján, 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) felhívást intézett a társadalomhoz az 1956 utáni megtorlás áldozatainak erkölcsi, politikai és jogi rehabilitációja érdekében. A köztemetőben június 16-án mintegy négyszázan koszorút helyeztek el a 301-es parcellában, és felolvasták a megtorlások 244 áldozatának névsorát, ugyanezen a napon a párizsi Pere Lachaise temetőben a családtagok jelenlétében felavatták Nagy Imre jelképes sírját.
Az állampárt 1988-ban kegyeleti kérdésnek minősítette az ügyet, és kapcsolatba lépett az ellenzékkel, a családtagokkal.
1989. január 28-án Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP Központi Bizottsága (KB) Politikai Bizottságának tagja egy rádióinterjúban úgy fogalmazott: az MSZMP KB történelmi albizottsága a kutatások alapján „népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt; egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek”, és hogy „1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés”. Pozsgay nyilatkozatával a rendszer legfontosabb tabuja dőlt le.
Nagy Imre és mártírtársainak exhumálása 1989 áprilisának elején ért véget a Új köztemető 301-es parcellájában, a holttesteket arccal lefelé, össze­drótozva, kátránypapírba csomagolva találták meg. A hozzátartozók és a Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) a temetés időpontjának a kivégzés 31. évfordulóját, június 16-át javasolták, amit a kormány elfogadott. Június 8-án megállapodás született, hogy Németh Miklós miniszterelnök és Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke részt vesz a gyászünnepségen, kifejezve a kormány és a parlament tiszteletét az 1956-os forradalom áldozatai előtt.
1989. június 16-án a nemzeti gyász és megemlékezés napján, a gyász fekete és fehér színeinek drapériájával bevont Műcsarnok lépcsőjén ravatalozták fel Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza és Szilágyi József koporsóját, valamint a tragédia minden mártírját és hősi halottját jelképező hatodik, üres koporsót. A gyászszertartáson mintegy 250 ezer ember búcsúzott a mártíroktól, a szónokok – Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla és Orbán Viktor – Nagy Imre harcostársai és a koncepciós perek túlélőinek nevében is beszéltek. Az ünnepélyes újratemetést az Új köztemető 301-es parcellájában tartották, a családtagok, a harcostársak és a barátok koszorúinak elhelyezése után felolvasták a kivégzettek névsorát. A síroknál a család által felkért szónokok mondtak búcsúbeszédet, végül a különböző felekezetek papjai ökumenikus imát mondtak, és megáldották a 301-es parcellát.
A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án – azon a napon, amikor Kádár János volt MSZMP-főtitkár meghalt –, a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket bűncselekmény hiányában felmentette. (MTI)