Bírálják Lengyelországot

2016. június 16., csütörtök, Világfigyelő

A közelmúltban Lengyelországban végrehajtott jogi és intézményi változtatások messzemenően veszélyeztetik az emberi jogokat és aláássák a jogállamiságot – értékelte Varsóban tegnap bemutatott jelentésében Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa. A jelentés ellen kifogásokat emelt a lengyel külügyminisztérium.
 

 

A dokumentum Muiznieks februári tájékozódásának ered­ményeit foglalja össze. Muiznieks az alkotmánybíróság helyzetét emelte ki, amely szerinte súlyos hatással van az emberi jogok védelmére. Kifogásolta továbbá az új rendőrségi törvényt, amely a jelentés szerint összeférhetetlen az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi joggal, mert szükséges óvintézkedések nél­kül kiterjeszti a rendvédelmi szervek, a rendőrség és a titkosszolgálatok hatáskörét. Lehetséges hatalmi visszaélésektől óvott a biztos abban az összefüggésben is, hogy az új kormány ismét összevonta az igazságügy-miniszteri és a főügyészi posztot.
A közmédia helyzetéről beszélve a biztos az ET elveivel ellentétesnek találta a tavaly decemberben elfogadott úgynevezett kis médiatörvényt.
További erőfeszítéseket szorgalmazott a nemek közötti esélyegyenlőség előmozdításában. A varsói hatóságokat arra is felszólította, hogy távolítsák el a lengyel jogszabályokból az összes akadályt, amelyek még mindig korlátozzák a nők hozzáférését a biztonságos és legális abortuszhoz.
A lengyel külügyminisztérium kifogásolja, hogy Muiznieks jelentése csak az utóbbi fél év kormányzati lépéseit veszi szemügyre. Így a dokumentum aránytalan és szelektív. A tárca szerint a jelentés teljesen mellőzi azt a beszámolót is, amelyet a kormány készített, és amely a jelenlegi kabinetnek az emberi jogi elvek megerősítésére irányuló intézkedéseit ismertette. Azt, hogy az említett dokumentumot semmilyen, akár bíráló elemzésnek nem vetették alá, jól szemlélteti a jelenlegi ET-biztos különleges hozzáállását a lengyel kormánnyal való együttműködéshez – áll az állásfoglalásban. A külügyminisztérium kifogásolja azt is, hogy az ET-jelentés állításait nem támasztották alá adatokkal. A dokumentum magas fokú általánossága és az állítások pontatlansága megnehezíti a biztosi javaslatok megvalósítását – szögezi le Stepkowski.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2016-06-16: Világfigyelő - :

Moszkva nem engedi

A Nyugat alá akarja aknázni Oroszország helyzetét az energiahordozó- és a fegyverpiacon, rovására akarja kiterjeszteni a transz­atlanti fegyelmet, de Moszkva nem engedi, hogy konfrontációba sodorják az Egyesült Államokkal, a NATO-val vagy az EU-val – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki tegnap a tárca munkájáról számolt be a törvényhozás alsóházában.
 
2016-06-16: Világfigyelő - :

Menedékkérők áthelyezése

Az utóbbi időben jelentősen felgyorsult a menedékkérők Európai Unión belüli áthelyezése, a folyamat azonban még mindig meglehetősen lassan halad – közölte tegnap helyzetértékelésében az Európai Bizottság (EB).