Az Áprily-estek vendégeként érkezett Nagyenyedre a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola diákjainak egy csoportja júniusban osztályfőnökük, matematikatanáruk vezetésével, hogy bemutassák a Katona az én életem című történelmi énekes-verses műsorukat.
Szabó Sándor egykori enyedi diák összeállítása néhány évszázad magyar történelmén vezette át a hallgatóságot, hogy érzékeltesse: a nép dalai mennyire pontosan és hűségesen követik-tükrözik a történelem nagy csatározásait. A Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc korától a XX. század elejéig lezajlott események rendkívül szemléletes, célirányos szövegben jelentek meg a közönség előtt, melyet a XII-es diáklányok csoportjának dalai kísértek, érzékeltetve, hogy a nép lelkében miként csapódtak le az évszázadok folyamán a leggyakrabban tragikus kimenetelű események; a IX–X. osztályos lányok által előadott versek és prózai szövegek mintegy aláhúzták, kiemelték és kiegészítették mindezt.
Az érdekfeszítő, tanulságos műsorban elhangzott szebbnél szebb, mély átéléssel énekelt népdalokat a Szabó Sándor szülőfalujából, Magyarlapádról érkezett, Móga András prímás vezette népi zenekar az alkalomhoz illő lelkesedéssel kísérte.
A tartalmas, emlékezetes előadás végén Szakács Ida nyugdíjas magyarlapádi tanítónő kérésére az előadó egy helyi pontozót táncolt el, majd hegedűjét letéve az egyik zenész is követte példáját.
Köszönjük ezt a szép délutánt a sepsiszentgyörgyi szaklíceum tanulóinak és a Bethlen Kollégium egykori kiváló diákjának, aki ezúttal is bebizonyította, hogy ha térben el is távolodott szülőföldjétől, iskolavárosától, lélekben mindig köztünk van. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a hallgatóság jelentős része a közeli szülőfaluból jött Enyedre, hogy meghallgathassa falustársuk, rokonuk, barátjuk műsorát.
Józsa Miklós, Nagyenyed
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.