Meggyilkoltak egy brit képviselőt

2016. június 17., péntek, Világfigyelő

Fegyveres támadás áldozatává vált tegnap az ellenzéki brit Munkáspárt egyik alsóházi képviselőnője, Jo Cox, akit angliai választókerületében lőttek le és késeltek meg. A politikai pártok a támadás után, még a képviselőnő halálhírének bejelentése előtt közös kezdeményessel felfüggesztették a brit EU-tagságról jövő csütörtökre kiírt népszavazás kampányát. Az utóbbi három és fél évtizedben ez volt a harmadik halálos kimenetelű merénylet brit parlamenti képviselők ellen.
 

A 41 éves, kétgyermekes Cox éppen képviselői fogadóórájáról jött ki az észak-angliai Leeds egyik elővárosa, Birstall könyvtárából, amikor megtámadták. Megsérült egy 77 éves férfi is. Szemtanúk szerint ő megpróbálta feltartóztatni a támadót, aki késsel megsebesítette. A területileg illetékes rendőrség bejelentette, hogy őrizetbe vettek egy 52 éves gyanúsítottat. A rendőrök fegyvereket is lefoglaltak, köztük egy lőfegyvert. A környékbeli lakók szerint az őrizetbe vett merénylő egy Tommy Mair nevű helybéli férfi. Szemtanúk szerint a támadó egy kézifegyverből három lövést adott le Jo Coxra, majd késsel is megsebesítette, végül belerúgott a földön fekvő sebesültbe. A hatóságok egyelőre nem ismerik az elkövető indítékait.
Jo Cox a brit EU-tagság fenntartását pártoló kampánycsoport aktív tagja volt, képviselővé választása előtt pedig segélyszervezeti aktivistaként afrikai válságövezetekben tevékenykedett.
A támadás hírének hallatán az EU-párti és a kilépésért kampányoló csoportok együttes nyilatkozatban jelentették be, hogy két napra minden kampánytevékenységet felfüggesztettek.
David Cameron konzervatív párti miniszterelnök Gibraltáron mondott volna kampánybeszédet, de ezt az eseményt is törölték. A kormányfő megjegyezte: helyes, hogy a kampányt felfüggesztették a szörnyű támadás után.
David Cameron 1968 óta az első brit miniszterelnök, aki a Spanyolországba beékelt, Nagy-Britanniához tartozó területen látogatást tett. Érkezését váratlanul, szerda este jelentették be. A Brexit, vagyis a britek uniós kilépése ellen szervezett kampányeseményen vett volna részt, épp egy héttel a referendum előtt. A spanyol sajtó által történelminek titulált nyilvános beszédét azonban nem tartotta meg, mindössze Fabian Picardo gibraltári főminiszterrel találkozott, majd visszaindult a szigetországba.
A kampányt az Egyesült Királyságban kell folytatni, nem Gibraltáron – így fejezte ki nemtetszését a látogatással kapcsolatban Mariano Rajoy spanyol ügyvezető miniszterelnök néhány órával Cameron érkezése előtt. A spanyol kormányfő a brit képviselőnő meggyilkolásának hírére üzenetet küldött brit kollégájának, amelyben elítélte ezt a durva támadást. Az erőszaknak nincs helye a demokráciában – fogalmazott Mariano Rajoy, kifejezve a spanyol kormány őszinte részvétét és együttérzését.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2016-06-17: Világfigyelő - :

Obama fogadta a dalai lámát

Obama elnök szerdán fogadta a Fehér Házban a dalai lámát, de a sajtónyilvánosság kizárásával. Elemzők szerint azért, hogy ne bosszantsa fel Pekinget, amely így is tiltakozott a találkozó miatt.
2016-06-17: Közélet - Fekete Réka:

Legyetek önmagatok (Búcsúztak a nyolcadikosok)

Ne felejtsétek, honnan indultatok, álljatok ki véleményetek, döntésetek mellett, és legfőképpen legyetek önmagatok – kívánta a búcsúzó nyolcadikosoknak Tankó Karola hetedikes diák tegnap a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola végzőseinek ballagó ünnepségén. Háromszéken idén több mint kétezer nyolcadikos búcsúzik az iskolától, a napokban mindenütt őket ünnepelték, hamarosan pedig nekik kell bizonyítaniuk a záróvizsgán.