Az RMDSZ háromszéki szervezetének állandó tanácsa tegnapi ülésén kiértékelte a választási eredményeket, ugyanakkor megnevezte a szövetség jelöltjeit Kovászna Megye Tanácsának vezető tisztségeibe: Tamás Sándor elnök és Henning László alelnök marad, Nagy József helyére Grüman Róbert Csongort javasolják.
Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök a kézdiszéki polgármesterek esztelneki találkozóján elmondta, a kiértékelő szerint megyei és országos tekintetben a háromszéki szervezet jobban teljesített, mint négy évvel ezelőtt, mind a helyi és megyei tanácsosok számát, mind a polgármesterekét tekintve. Megyeszinten nőtt a választópolgároknak a szövetség jelöltjei iránti bizalma. Tamás elmondta, a háromszéki RMDSZ-nek nem volt különösebb választási programja, ahol a kampány ideje alatt eljártak, azt hangsúlyozták, hogy programjuk az eddig elvégzett munkájuk eredménye, úgy ítéljék meg az RMDSZ-t, ahogy addig dolgoztak. Az eredmények tükrében el lehet mondani, hogy a választópolgárok így is értékelték a szövetség munkáját: szinte mindenhol az RMDSZ jelöltjei nyerték meg a polgármesteri széket.
Kivétel Nagyborosnyó, amely nagyon érdekes színfoltja Háromszéknek, attól, hogy a Tăriceanu-féle liberális párt színeiben megválasztott egykori milicista nyerte meg a választásokat, nem fog megváltozni az erdélyi magyar politizálás, illetve politikai paletta, nincs miért lelkifurdalásunk legyen – hangsúlyozta az RMDSZ háromszéki elnöke –, hiszen mindent megtettek annak érdekében, hogy az emberek figyelmét felhívják arra, hogyan lehetne fejleszteni a községet. Felemás a helyzet Vargyason, ahol az RMDSZ olyan független, felkészült fiatal jelöltet támogatott, aki a közigazgatásban dolgozott, és vele szemben egy másik független jelölt győzött, aki művészember, és nemrég tért haza Magyarországról. A négy többségi magyar városban a szövetség növelte tanácstagjai számát, és Maksán sikerült visszaszerezni a polgármesteri széket.
Tamás Sándor elmondta, jövő héten kerül sor a megyei önkormányzat alakuló ülésére, amelyen őt jelöli az RMDSZ az elnöki tisztségre, ő pedig a két alelnököt jelölte meg Henning László és Grüman Róbert személyében. Az állandó tanács egyöntetű szavazattal támogatta mindkét javaslatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.