Feltehetőleg szívrohamot kapott a Status Quo angol rockzenekar gitárosa, Rick Parfitt, akit jelenleg Törökországban kezelnek. A 67 éves zenészt szerdán szállították kórházba, egy antalyai koncertet követően.
Habár az állapota súlyos, Rick már kérte a szokásos csésze teáját két cukorral és egy édesítővel – mondta Simon Porter, a banda menedzsere. Hozzátette, nem szolgálnak újabb információkkal mindaddig, amíg a szakemberek el nem végzik a szükséges vizsgálatokat.
Parfitt számos egészségi problémával küzdött az elmúlt években: 2005-ben torokrákkal kezelték, 2011-ben szívrohamot kapott. Az együttes 2014-ben számos fellépést volt kénytelen lemondani, miután Parfittot pihenőre intették az orvosok egy műtéti beavatkozást követően.
A banda a Rock On Windermere elnevezésű jótékonysági műsorban lép fel szombaton, és Parfitt helyére az együttes basszusgitárosa, John „Rhino” Edwards fia, Freddie Edwards ugrik be.
Az 1960-as években alakult Status Quo több mint hatvan toplistás slágerrel büszkélkedhet Nagy-Britanniában. A Francis Rossi és Parfitt által vezetett együttes nagyon sok zenésszel dolgozta végig az elmúlt évtizedeket. A banda további tagjai jelenleg Edwards, Andy Brown és Leon Cave.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.