Adót vet ki az üdítőitalokra Philadelphia városa az elhízás elleni harc jegyében, fittyet hányva az üdítőipar heves tiltakozására. Philadelphia az első amerikai nagyváros, amely megszavazta az új adófajtát. Támogatói szerint az intézkedés 1,5 millió helyi lakos egészségére lesz pozitív hatással.
A város felnőtt lakosságának jelenleg több mint 68 százaléka, a gyerekek 41 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Az intézkedés januárban lép érvénybe, és a következő évben várhatóan 90 millió dollár bevételt hoz. A város demokrata polgármestere, Jim Kenney szerint a befolyó összeget óvodák, iskolák és szabadidőközpontok támogatására fordítják.
A változtatás értelmében a forgalmazóknak literenként nagyjából 35 pennyt kell majd fizetniük a cukrot vagy mesterséges édesítőszereket tartalmazó üdítőitalok után. Eldönthetik, hogy ezt a pénzt maguk állják, vagy ráterhelik a fogyasztókra.
Az üdítőital-adó bevezetésére tett javaslatok sorra elbuktak több mint 30 amerikai államban, Philadelphián kívül csupán a kaliforniai Berkeleyben szavaztak meg hasonló intézkedést. Az üdítőital-ipar több millió dollárt áldozott a javaslatot ellenző reklámkampányra, amelyet arra alapoztak, hogy az új adó a fogyasztókat fogja terhelni. A multimilliomos Harold Honickman, akinek vagyona az alkoholmentes üdítők palackozásából származik, nagyjából 1,7 millió dollárt költött az adó bevezetése elleni harcra, és állítása szerint perre viszi az ügyet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.