Miután az autót elhelyeztem, iparkodtam a templom felé. Csak féloldalasan tudtam átpréselni magam a tömegen. Megdöbbenve láttam, hogy palástos paptestvéreim is csak állóhelyet kaptak a padok között. Ahogy gyúródtam elébb-elébb, egy karszalagos rendező azt kérdezte tőlem, hogy: ön? A szemem se rebbent, és azt mondtam, hogy én a kormánytól jövök. Az illető (ma már tudom, hogy Jánossy József volt, akit hatvanöt évvel ezelőtt láttam Székelyszentmiklóson nyaralni Kóka néven) nagyon szívélyesen karon fogott, és elvezetett a szószék bal oldalán fenntartott helyek felé, ahol felajánlotta nekem a kormányzó uraknak tartott helyek egyikét. Így kerültem az előkelőségek közé, a kormánykerék részéről. Igen, magamat hoztam helyzetbe – mondaná Szepesi.
Istenem! Egész életünk a helyzetben levések között telik el. Amiben most vagyunk, az is egy helyzet! Szomorúbb, mint aminek látszik.
Jó, hogy Szepesi nem látja...