LABDARÚGÁS. Ma 18 órától hazai környezetben játszik a Gelencei Nemere az FC Petrolul Berca csapatával a III. ligáért kiírt osztályzó visszavágóján. Az odavágóban Háromszék bajnoka egy fordulatos mérkőzésen 4–2-ra kikapott, és ma sem lesz könnyű dolga a Buzău megyei együttessel, hiszen ők veretlenül nyerték meg saját IV. ligás pontvadászatukat. Amíg a gelencei együttes 23 győzelmet, két döntetlent, három vereséget és 71 pontot könyvelt el a 2015–2016-os idényben, addig a bercai alakulat harmincból harminc meccset nyert meg, amihez nagyszerű gólarány is társult (194–19).
BIRKÓZÁS. A hétvégén Bukarestben rendezik az ifjúsági Európa-bajnokságot, ahol a sepsiszentgyörgyi MSC versenyzője, Incze Kriszta is harcol a 63 kilogrammos súlycsoportban. Rajta kívül még három romániai versenyző is képviseli az országot a 48, 55 és 72 kilogrammos kategóriákban.
CSELGÁNCS. A Nagy Mózes Sportklub és a szentkatolnai West Judo SK a hétvégén a Temesváron megrendezett U10-es és U11-es országos döntőn vesz részt 12 cselgáncsozóval.
ASZTALITENISZ. A Nagy Mózes SK egy fiúcsapattal nevezett az Ezüstütő elnevezésű, 8–10 éveseknek szervezett besztercei versenyre. A kézdivásárhelyiek Canea Kocsis András, Cristian Stănilă és Marian Burnichi asztaliteniszezőket nevezték a megmérettetésre. A sepsiszentgyörgyi Electrica SK 12 – 6 lány és 6 fiú – sportolóval képviselteti magát a versenyen. Kilencen három csapatban, illetve hárman egyéniben teszik próbára magukat. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.