Egy társadalom demokráciájának állapotát méri az, hogy a civil szféra mennyire él, mennyire működik, és mindazok, akik a civil szféra kibontakoztatásáért dolgoznak, ezért tevékenykednek. Minden olyan gondolat, amely az emberi szellem kibontakozását szolgálja függetlenül a hatalmi ágazatoktól, tulajdonképpen civil kurázsit igényel – ezekkel a szavakkal köszöntötte Bodó Barnát és köszönte meg munkáját Kovács István unitárius lelkész azon a kettős könyvbemutatón, amelynek az unitárius egyház tanácsterme adott otthont vasárnap délben. A Sepsiszentgyörgyről elszármazott szerzőt lapunk munkatársa, Váry O. Péter faggatta.
Tizenöt esztendő civil társadalommal foglalkozó írásainak válogatása a Civil szerepek – civil szereplők című kötet, „elméleti írások gyakorlati haszonnal” – amint Váry O. Péter fogalmazott. Nem siránkozik, nem panaszkodik, nem bűnbakot keres, hanem megoldásokat ajánl, s ez a laikusok számára is fontos lehet, „hisz valahol mindannyian civilek vagyunk, ha tettekben nem is, de gondolatainkban igen”. Kiemelt néhány gondolatot is, hogy miként határozza meg Bodó Barna a civilséget: egyenértékű a reménnyel, a civil társadalom egyfajta romlatlanságot jelent, a szellem hatalmát, függetlenségét, biztosíthatja a politika ellenőrzöttségét, a civil független, autonóm ember, a hivatalosan elvártnak az ellentéte. Bodó Barna Hegel szavait idézte, aki szerint a civil a társadalom kötőanyaga, magunkban kell megtalálnunk az erőt, hogy felálljunk és járjunk olyan helyzetben is, amire nincs felkészültségünk. Észre kell vennünk a körülöttünk lévő feladatokat, amelyeket talán csak mi végezhetünk el. Kitért a kötet utolsó tanulmányára, amely az erdélyi magyar civil tudományról szól. Azért civil, mert a modern társadalmakban a tudomány állami feladat, ám a magyar kisebbség tudományos életét egyáltalán nem segíti a román állam. Elemezték a román tudományos élet munkatársi gárdáit, és döbbenetes adatokkal szembesültek. A Román Tudományos Akadémián például 847 főállású kutató dolgozik, de közülük csupán kilenc magyar, a Székelyföldön kívüli nagy erdélyi városok múzeumainak 197 kutatója van, de alig 27 a magyarok száma. Ezért hozott létre ő maga egy civil kutatóintézetet, és ugyanezt teszi a csíkszeredai Kulturális Antropológiai Munkacsoport szintén civil keretek között.
Bodó Barna beszélt szórványkutatásaikról is, nagyon nehéznek nevezte a helyzetet, van, aki demográfiai mutatókhoz vagy intézményes ellátottsághoz köti a szórvány meghatározását, de tulajdonképpen csak szociálpszichológiai helyzetképként lehet felfogni: az él szórványban, akire naponta a választás kényszere hat. A szórvánnyal való törődés felelőssége az anyaországnak, de az Erdélyben tömbben élő magyarságnak, például Székelyföldnek is. A szórvány nyelvhatár, közvetíteni tud, olyasmit adni, amire a nemzetnek szüksége van, kulturális értékeit muszáj megmenteni – fogalmazott Bodó Barna.
A másik bemutatott könyv, az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv legfrissebb kötete a korábban szerkesztett Romániai Magyar Évkönyv utódja. Az a politika, a társadalom történéseinek lenyomata volt, tíz év után szerkesztését átadta egyetemi kollégáinak, és ő az Erdélyi Magyar Civil Mozgalom elnökeként a civilek évkönyvének szerkesztését vállalta. 2013-ban az első ilyen kiadvány tartalmazott gyakorlati tudnivalókat, de Kárpát-medencei civil körképet is. A következő kötet elsősorban az utánpótlás, a harmincas fiatal kutatók munkáit közli, a most megjelent harmadik évkönyv pedig „látlelet, történelmi körkép, a velünk történtek számbavétele”, az erdélyi magyar fesztiválok, városünnepek leltára, azt összesíti, „hol vagyunk képesek megmozdulni”. A kilencvenes évek a szimbolikus térfoglalás ideje volt, ma már ez nem elegendő, a tereket birtokba kell venni, és a városnapok, fesztiválok tulajdonképpen ezt jelentik, jelentőségük különösen kiemelkedő ott, ahol nincs többségben a magyarság.
Mikor lesz autonómia? – tette fel a témától kicsit elrugaszkodó zárókérdést Váry O. Péter. „Nem az a kérdés, mikor lesz autonómia, hanem az, mikor vesszük tudomásul, hogy autonómia nélkül nincs jövő” – válaszolta Bodó Barna.
