Kézdivásárhelyen gyereknappal kezdődött az idei Kálvin-hét rendezvénysorozat. A Kézdi-Orbai Egyházmegye által szervezett átfogó eseményen a hét minden napján más-más helységben gyülekeznek a résztvevők. Közel kétszáz gyerek érkezett tegnap Kézdivásárhelyre az egyházmegye minden gyülekezetéből.
A nyitó istentiszteleten Incze Hunor orbaiteleki lelkipásztor, ifjúsági előadó hirdetett igét. Két csoportban tevékenykedtek tovább a gyerekek, egy részük „időbe látó szerkezet” segítségével bepillanthatott a tanítványok elhívásának, valamint Jézus keresztre feszítésének és feltámadásának eseményeibe. A templomban maradt gyermeksereg közben ifjúsági énekeket tanult. Változatos foglalkozásokkal, csoportos játékokkal, gyakorlatokkal, beszélgetésekkel, fantáziát megmozgató feladatokkal folytatódott nap. A gyerekek lehetőséget kaptak arra is, hogy nyíltan elmondják véleményüket és elképzelésüket a gyülekezettel, egyházzal, templommal kapcsolatban. A forgatagot közös ebéd, majd áhítat és éneklés zárta – tudtuk meg Bíró Erika beszámolójából. (bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.