Felháborodást keltett, hogy a Kovászna megyei prefektus autózhat Sepsiszentgyörgy új főterén, és nem elégszik meg a hivataltól néhány méterre kialakított parkolóval. Észrevettük, hogy a prefektúra mögött megjelent egy új bejárat. Rákérdeztünk: az megoldást jelent-e?
Sebastian Cucu kormánymegbízott érdeklődésünkre határozottan kijelentette: a hátsó bejárat nyitása nem megoldás. Különben a garázst a hivatal béreli tulajdonosától. Továbbá kifejtette, a hivatal főbejáratáig kell autóik számára bejárást biztosítani. Hozzátette, nem azért, mer ő így akarja, hanem mert a jogszabály így rendelkezik.
A megyeháza és a prefektúra mögötti területet hosszas pereskedés után visszakapta a Fogolyán-örökös. Szotyori Nagy Áron a hátsó garázs falát megnyitotta, és kijáratot alakított ki a Román Autóklub irodája szomszédságában a Váradi József utca felé. A tulajdonos Szotyori Nagy Áron érdeklődésünkre elmondta, egy gépkocsi számára bérel garázst a prefektúra. A feliratot, hogy a hivatal garázsa, ő maga tette ki, mivel parkoló autók állandóan elállták a bejáratot.
A Sepsiszentgyörgy önkormányzata által készített övezeti városrendezési terv szerint az újonnan kialakított főtér fölött, a megyeháza és a prefektúra előtti részre benyúlna az Erzsébet park meghosszabbítása. Az elképzelés szerint oda a földből kiemelkedő sárkányt alakítottak volna ki – ezért terjedt el a városban a terület Sárkánydomb megnevezése. Ám a prefektus pert indított, s nyert is. A kormánymegbízott a főbejáratig óhajt autózni. A városháza nemrégiben a főtéren keresztül bejárást biztosított a hivatali gépkocsiknak, a tiltótábla alá kiírták: kivéve a kormánybiztosi hivatal. (Hasonló tábla található egyébként a Kőrösi Csoma Sándor utcában is a megyei rendőrség régi székháza előtt, ahol véget ér a kétirányú forgalom. Ott is akad kivétel: a Román Hírszerző Szolgálatnak engedik meg, hogy forgalommal szemben közlekedjék.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.