#trendi Székelyföld mottóval, kibővített programmal várják idén a fiatalokat augusztus 11. és 14. között Csomakőrösre a 2016-os Sic Fesztre. A szervezők tegnap csak néhány tudnivalót osztottak meg az állításuk szerint hiánypótlónak, elsősorban székelyföldinek tekinthető nyári szabadegyetemről és diáktáborról, mely idén a nagyobb nyitás jegyében érkezik.
A szórakoztatástól a szakmai előadásokon keresztül a családnapig – nagyjából ezt kínálja a 2016-os Sic Feszt. Kelemen Szilárd főszervező szerint, mint a korábbi két évben, a rendezvény fő célja a fiatalok megszólítása volt. A 2008-ban még egyszerű diáktáborként indított kezdeményezés három évvel ezelőtt nőtte ki magát nyári szabadegyetemmé, olyannyira, hogy tavaly már közel ötezer részvevővel számolhattak. A növekvő érdeklődésre való tekintettel döntöttek úgy, hogy idén még összerázottabbá alakítják a három napot. Egyrészt az állandó résztvevők – mintegy kétszáz fiatal – számára meghirdetik a diákolimpiát. Gyakorlatban ez annyit jelent, hogy ezeknek a fiataloknak mindvégig aktívan részt kell vállalniuk a szabadegyetem programjaiban.
Kelemen Szilárd elmondta továbbá: változásokat vezettek be a jegyek vonatkozásában is. Akik házikókban igényelnek szállást és teljes ellátást, 150 lejt kell fizetniük. Azoknak, akik csak belépőt váltanak, a teljes három napra 30 lejt kell lepengetniük. Ugyanennyit fizetnek mindazok, akik sátorhelyet bérelnek, az alkalmi belépő pedig 15 lejbe kerül. A sátorral érkezők esetében hatvan lejbe kerül, ha belépőt is akarnak a teljes időszakra. A diákolimpián részt vevőknél kedvezményt alkalmaznak: a teljes ellátás húsz lejjel kerül kevesebbe, míg a sátorhelyes bérlés és belépő féláron váltható meg. A díjakból befolyt összegből a pályázati önrészt fedezik – hangzott el. A jegyeket a Hárit-irodában vagy online, a rendezvény honlapján lehet beszerezni. Az értékesítés tegnaptól elkezdődött.
A programot illetően elhangzott: az idei év egyik nagy újítása, hogy augusztus 13-án, szombaton családi napot tartanak. Grüman Éva szervező szerint a Hárit egykori kezdőcsapatából már sokan családot alapítottak, gyerekeket nevelnek – ez adta a családi nap ötletét. A cél a család fontosságának hangsúlyozása. A szervezők játékokkal, foglalkozásokkal várják a családokat. Egyebek mellett pogácsadíszítés is lesz, és a tervek szerint a kétezer pogácsa fele gyerekotthonokba kerül. Emellett július elsejei kezdettel gyerekrajz-pályázatot hirdetnek Az én mókusom címmel. Az apropó, hogy a diáktábor jelképe idén a mókus.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke a Sic Feszt kapcsán felidézte: ez a rendezvény, melyre idén akár tízezer résztvevővel is számolnak, jó példája annak, hogy a 2008-ban elindított, a fiatalokat a közösségi munkába bevonó program – melynek egyik eleme a megyei önkormányzatnál létrehozott ifjúsági alap – sikeres. Az indításnál a feltétel az volt, hogy olyan megyei lefedésű ifjúsági szervezetet hozzanak létre, melynek tagjai később az önkormányzatokban tevékenykedhetnek, s mely ne csak paraván legyen, hanem konkrét megvalósításokat is felmutasson. A három éve megizmosodott szabadegyetem és diáktábor egyike ezeknek a megvalósításoknak. Az elnök úgy vélte, a programbővítéssel idén elmondható: lelket sikerül vinni bele, és Székelyföld-szintűvé fejlesztik fel a rendezvényt, hiszen már nem csak egy szűk korosztály tagjait sikerül bevonni.
Oltean Csongor, a Hárit elnöke elmondta: a fiatalok körében máris nagy a sikere a szabadegyetemnek, hiszen csak a szervezési feladatokra közel százan jelezték önkéntesként való részvételi szándékukat. A szervezők egyébként a rendezvény végén önkéntesi képességüket bizonyító tanúsítványt is átadnak ezeknek az ifjaknak.
Végül az esti koncertek fellépői közül Kelemen Szilárd bejelentette, a Székelyföldön először fellépő magyarországi Wellhello biztosan ott lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.