Jutott-e, édes asszonyok, valaha eszetekbe: hogy százezrek ölelik
egymást szerte a planétán minden egyes percben? Épp e pillanatban is,
amíg ezt olvassátok: most is, hány ágyban, hány erdő avarszőnyegén
tépik egymást az emberi héják! hogy kapaszkodnak egymásba, micsoda
hullámverése a testeknek... Micsoda örvénylés! micsoda tajtékzás!
milyen dörej! visszavonul a hullám és újrakezdi! megint elölről...
Hullámzás fut át a bolygón és körbefonja, átborul a szállodák
franciaágyain és felforgatja a szénapadlásokat...
Hölgyeim! Tudjátok-e, hogy ez az örvénylés, ez a gyönyörűséges
kapaszkodás megszűnne, ha egyszer, ha csak egyetlen pillanatra is –
ha véletlenül abbamaradna akár egy másodpercre is a nász a bolygón.
Mert az Úr és a Sátán megegyezése alapján az emberi élet ingaórája,
születés és halál között, azonnal megszűnne tovább ketyegni a Földön...
ugyanis ebben a pillanatban megszűnne a Tudás Fája gyümölcsének
hatalma az emberiség fölött... néznék, bámulnák egymást férfiak és nők
mint a gyermekek, és nem tudnák, hogy meztelenek,
s hogy mit lehet egymással kezdeni...
Édes barátnék, hölgyek, amazonok: rajtam nem múlott a dolog.
Megtettem a magamét. Hiszen tudjátok.
De rám tovább már ne számítsatok. (Mostantól másoké e teher...)
Ne hagyjátok abba. Mentsétek meg folyton az emberiséget.
Hölgyeim, rajta.