Mintegy két és fél tonna kokaint foglaltak le a hatóságok Konstanca kikötőjében. A szervezett bűnözés elleni ügyészség becslése szerint a szállítmány piaci értéke elérheti a 625 millió eurót.
Ez a legnagyobb kábítószerfogás Romániában, Európában pedig az egyik legnagyobb. A kokaint Kolumbiából hozták Romániába, ahonnan Hollandiába kellett volna eljutnia. Az ügyben hat embert vettek őrizetbe, ötöt Romániában (egy kolumbiai, négy litván), a hatodikat Spanyolországban. A drogot április és június között szállították Romániába egy banánszállítmány hűtőládájának falába rejtve. A csempészek raktárt béreltek a kokain újracsomagolására, ekkor csaptak le rájuk. Romániában – szintén Konstanca kikötőjében – legutóbb 2009-ben foglaltak le a hatóságok több mint egy tonna kokaint, eddig ez volt a rekord.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.