MagyarországOktóberben lesz a kvótaellenes népszavazás

2016. július 6., szerda, Világfigyelő

Október 2-ára írta ki a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök tegnap – derült ki a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján megjelent köz-leményből.


A KEH Sajtóigazgatóságának közleménye szerint az államfő az alaptörvény, a népszavazási kezdeményezésről, valamint a választási eljárásról szóló törvény rendelkezései alapján – figyelemmel az alkotmánybíróság vonatkozó határozatára – döntött az országos népszavazás kitűzésének időpontjáról.
Orbán Viktor miniszterelnök február 24-én jelentette be, hogy a kormány országos népszavazást kezdeményez a kötelező betelepítési kvótáról. A kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” A kormányfő indoklása szerint a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntést nem lehet elvenni az Országgyűléstől, az ügyben a magyar parlament megválasztott képviselőin kívül senki más nem dönthet.
Az Országgyűlés május 10-én rendelte el az országos népszavazást, 136 kormánypárti és jobbikos igen szavazatával, öt független képviselő nem voksa ellenében.
A határozatot hárman megtámadták az alkotmánybíróságon – Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő és Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke –, azzal az indokkal, hogy a parlament az alaptörvénybe ütköző módon döntött, ezért kérték a határozat megsemmisítését. Az alkotmánybíróság június 21-én nem adott helyt az indítványoknak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2016-07-06: Belföld - :

Jól megy a hitelezőknek

12 milliárd lej hitelt nyújtottak a bankok a lakosságnak januártól május végéig, ami 50 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A bővülés a kamatok csökkenésével és a lejalapú hitelek agresszív népszerűsítésével magyarázható. Mint a Román Nemzeti Bank által nyilvánosságra hozott adatsorokból kiderül, az első öt hónapban 54 százalékkal nyújtottak több hitelt a lakosságnak lakásvásárlásra – ezek értéke elérte az ötmilliárd lejt. Eközben az új fogyasztási hitelek meghaladták a hétmilliárd lejt, ami 44 százalékkal múlja felül a 2015 azonos időszakában jegyzett összeget. Májusban a romániai bankok 1,35 milliárd lej lakásvásárlási kölcsönt nyújtottak, a fogyasztási hitelek összege pedig megközelítette az 1,6 milliárd lejt. (Mediafax)
2016-07-06: Világfigyelő - :

Támogatják a menekülteket (Európai parlament)

Támogatni kell a menedékkérők és a menekültek munkába állását a befogadó országokban, mert az egyrészt segítene az érintettek emberi méltóságának helyreállításában, másrészt enyhítené a központi költségvetés terheit – hangsúlyozta az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén tegnap elfogadott állásfoglalás.