SpanyolországA baszkok és a katalánok elutasították Mariano Rajoyt

2016. július 7., csütörtök, Világfigyelő

A spanyol parlament baszk és katalán nacionalista pártjai elutasítják Mariano Rajoy miniszterelnöki újraválasztását – közölték a pártok képviselői tegnap, miután megbeszélést folytattak a választásokon győztes konzervatív Néppárt (PP) vezetőjével.

Aitor Esteban, a Baszk Nacionalista Párt (PNV) szóvivője a találkozó után úgy értékelte: az elmúlt négy és fél évben a két párt annyira eltávolodott egymástól, hogy azon nem lehet ilyen rövid idő alatt változtatni. Nem zárkóznak el a további tárgyalásoktól, de ahhoz a PP és Rajoy részéről is más hozzáállásra van szükség a baszk nacionalizmussal és a baszk kormánnyal kapcso­latban.
Baszkföld a jelenleginél nagyobb önrendelkezési jogot szeretne, amit a spanyol kormány eddig következetesen elutasított.
Joan Tardá, az Egyesült Katalán Baloldal (ERC) szóvivője az ügyvezető kormányfővel folytatott megbeszélést követően ismét kifejtette eddig is sokszor hangoztatott álláspontjukat: csak egy olyan kormány megalakulását támogatják, amely lehetővé teszi Katalónia számára, hogy népszavazást tartson függetlenségi szándékáról.
Mariano Rajoy és kormánya szerint egy ilyen referendum veszélyezteti Spanyolország egységét, ezért a katalánok korábbi népszavazási kezdeményezését az alkotmánybíróságon támadta meg. A bírói testület alkotmányellenesnek nyilvánította a referendumot.
A PNV-nek öt, az ERC-nek nyolc képviselője került be az új spanyol parlamentbe a június 26-i választásokon. A PP 137 mandátumot szerzett, de ahhoz, hogy miniszterelnök-jelöltjét a törvényhozás megszavazza, további 39 támogató mandátum kell.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2016-07-07: Világfigyelő - :

Már 30 ezer külföldi lehet az Iszlám Állam soraiban

Mintegy 30 ezer külföldi harcol az Iszlám Állam (IÁ) dzsihádista szervezet soraiban Irakban és Szíriában, és ezért egyre nő a terrortámadások kockázata a származási országokban – közölte az ENSZ Terrorellenes Bizottságának vezetője. Jean-Paul Laborde rámutatott, hogy mivel az Iszlám Állam egyre több területet veszít, a külföldi dzsihádisták hazatérnek, méghozzá nemcsak Európába, hanem más országokba is, mint például Tunéziába és Marokkóba.
 
2016-07-07: Világfigyelő - :

Ismét sok a menekült a magyar határon

Az elmúlt 24 órában 1060 illegális bevándorló kísérelt meg Magyarországra jutni – erről számolt be Bakondi György, a magyar miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója tegnap reggel.