Kormányra készülnek

2016. július 7., csütörtök, Belföld

Codrin Ştefănescu, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) titkárhelyettese úgy nyilatkozott, hogy Liviu Dragnea pártelnök jelölése a miniszterelnöki tisztségre az őszi parlamenti választások után „rendkívüli megoldás” lenne, azonban túl korai még a jelölés.

„Előbb megnyerjük a választásokat, és meggyőződésem, az emberek bíznak abban, hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetségével olyan kormányt alkotunk, amely helyrehoz majd minden kárt, amit a technokraták okoztak. Minden név jól hangzik, de nem tárgyaltunk ilyesmiről. Liviu Dragnea az egész alakulat támogatását élvezi, ő az az ember, aki vezetett bennünket, és akivel megnyertük a helyhatósági választásokat” – nyilatkozta Codrin Ştefănescu, amikor arra kérték, kommentálja a Victor Ponta volt kormányfő által meglebegtetett forgatókönyvet, miszerint az őszi választások után Liviu Dragnea lenne a miniszterelnök-jelölt. Annak kapcsán, hogy Dragneát elítélték a referendumügyben, Codrin Ştefănescu azt mondta, ez az ítélet „mindenkié”, nem csupán a szociáldemokratáké. A titkárhelyettes szerint Klaus Iohannis államelnök kénytelen lesz SZDP-s miniszterelnököt jelölni, amennyiben az alakulat megnyeri az őszi parlamenti választásokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-07-07: Belföld - :

Történelmi fordulat

Először van magyar alpolgármestere Segesvárnak, ahol a magyar lakosság számaránya alig 16 százalék. Az RMDSZ-es Tóth Tivadart a helyi önkormányzati testület választotta alpolgármesterré, miután a szövetség Maros megyében a Szociáldemokrata Párttal kötött megállapodást, és ennek köszönhetően vált a megyei önkormányzat elnökévé Péter Ferenc.
2016-07-07: Belföld - :

Francia kézben

A francia Lactalis, a világ vezető tejtermékgyártója vásárolja meg a legnagyobb román tőkéjű tejtermékgyárat, a Fehér megyei Albalactot, miután a versenytanács jóváhagyta a tranzakciót.