Aki még nem járt megyénk névadó, „országos érdekeltségű” fürdőhelyén, és ha többet nem is, de legalább át szeretne utazni rajta, kösse fel a gatyáját! Kössön életbiztosítást is, de az sem árt, ha gépkocsijára is gondol, mert az ütközés – sofőriskolai tanulmányaink szerint – újabban lehet „barátságos” is, de általában, az esetek többségében barátságtalan természetű.
Az a lehetőség is fennáll, hogy nem a gépjárművek, hanem primitív indulatok ütköznek, s ezzel kapcsolatban van egy katonaságnál szerzett tapasztalatom: függetlenül attól, hogy kinek van igaza, elégtétele-tekintélye annak lesz, aki magasabbra tudja emelni a hangját, és a másikhoz viszonyítva cifrábban-szellemesebben ki tudja káromkodni magát. De térjünk a tárgyra! A következőkben Kovásznán, a Penny Áruház előtti útkereszteződésből nyújtok egy rövid – hangulatteremtő – helyszíni közvetítést, s azt végül megkommentálom.
Cseperésző esőben, Vajnafalva felől érkezünk a Penny-hurokba. Jobboldalt, Tamásfalva, illetve a vasútállomás irányából is érkezik egy polgártárs. S hát Uramisten – se stop, se index –, bécsenderíti a járművét, béé... a hatalmas térség közepébe, mert ő a főtér felé igyekszik. Fékjeink csikorognak, fogaink nyikorognak, de ütközés nem történik. Részünkről számottevően nem ugrik az adrenalinszint, de láss csodát: a szabálysértő áll az erdő felől. Lecsavarja az ablakát, s indulattól vérvörösen, nyakán duzzadó erekkel ordibálni kezd:
– Teee... ! Vak vagy? Nem látod, hogy stoppod van?
Itt egy érdekes részletkérdést kell felfednem! Bár nekem is van hajtási jogosítványom, a „Zasszony” (feleségem) ült a kormánynál, mert ő ugyanvalóst szereti a sebességet, s ha netán radarba szaladunk valahol, jobb, ha a pénzbírságot és a büntetőpontokat is ő kapja... De ott és akkor, a kovásznai Penny-hurokban nem ez vala a lényeg. Első valóságra eszmélésem az volt, hogy ilyen motorizálódott fenekű „surmót”, mint ez, ritkán látni közúti forgalomban. De ennek ellenére mi kórusban és lehetőleg civilizáltan replikáztuk az igazunkat:
– Nézz hátra... ! Neked van stoppod! Nekünk „csedeázánk” van! Mi vagyunk előnyben!
Igazunk volt, de a másik ordítozva tovább védte saját téves álláspontját. Ha felmérgelődöm, én sem vagyok jobb a Deákné vásznánál. Nosza, elővevém fentebb emlegetett „katonás” stílusomat!
– Nézz a tükörbe, vagy curikkolj vissza, te Marha! S győződj meg, hogy nyolcszögletű táblád van, te Idióta! Nekünk háromszögletű táblánk van! Teeeee... !
...Tovább ne folytassuk! Kérdezem én (többedmagammal együtt), hogy hiányzik-e nekünk – kovásznaiaknak – a mindennapi bosszúság és a veszélyhelyzet. S hát a hozzánk érkező gyógyvendégeknek a tanácstalanság? Mellesleg az útkereszteződés táblákkal felületesen (!) bejelölt forgalmi koncepciója rendben van; egy megyei főútról van szó (ami megtörik a kétszáz éves református templom felé) és két mellékútról. Ezen utóbbiak az állomás felől STOP táblával, a másik torkolatnál pedig a piros háromszöggel (cedează trecerea = elsőbbségadás kötelező) vannak bebiztosítva. Lapunkat kanadai, sőt, ausztráliai magyarok is olvassák, emiatt némi „szómagyarázat” szükséges. Az a hegyére állított piros háromszög a székely... „csedeáza”. (Franciáknál a jel alá ki is írják: cédez le passage). „Gyengébbek” kedvéért írom: a háromszögnél óvatosan, lassan be lehet lépni az útkereszteződésbe, de előnyt kell adni, ha jön valaki. Stop jelzésnél akkor is kötelező megállni, ha szemmel láthatóan senki más nincs a forgalomban.
A kovásznai abszurd helyzet (félóránként történik valami balhé) végeredményben abból fakad, hogy hat évvel ezelőtt, a Lőrincz-mandátum idején itt egy nagyon sikeres körforgalmat alakítottak ki, amit egy későbbi EU-pályázat tervezője az infrastruktúra frissítésekor nem vett figyelembe. Emiatt megszűnt a körforgalom, és rettenetesen terebélyessé, „csordagyűjtővé” vált az útkereszteződés. Az állomási út felől rosszak a látási és helyzetértelmezési viszonyok (ezt a lármás atyafi javára mondom), az aszfalton nincs elegendő festés, ami besegítene. Talán, ha 5–6 méterrel karcsúsítanák az útkereszteződést a Penny parkolója javára, az segítene valamit. De a garanciaterminusok lejárta után okosabb lenne visszaépíteni a körforgalmat, mert a GPS is még a régi „tévhite” szerint irányítja a sofőrt. („Lépj be a körforgalomba és térj...”). Utcák nevének meghatározása, a város forgalmának koncepciója, közlekedési táblák elhelyezése... stb., mindezek a T. városi tanács kompetenciái az afferens költségeket is beleértve.