Évadzáró mérleg az Osonónál

2016. július 9., szombat, Közélet

Az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj idei nemzeti győztese, az önfenntartó társulatként működő sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely az elmúlt évadban egy bemutatót tartott, és a három műsoron levő előadását összesen 115 alkalommal játszotta 13 ország 41 településén, mintegy 6600 néző előtt. Az évadban a társulat 103 interaktív közönségtalálkozót szervezett, három nemzetközi fesztiválon képviselte Romániát és Kelet-Európát, két díjat kapott, és Regisztrált Tehetségponttá vált.


Lapunk érdeklődésére Fazakas Misi, az Osonó vezetője elmondta, a kimutatások azt igazolják, hogy egyre aktívabb a csapat, egyre több eseményt, előadást, projektet hoznak létre, tevékenységi körük egyre tágabb. Alapvetően színházzal foglalkoznak, de annak több formáját is művelik az alkalmazott és fórumszínháztól a szociális színházi eseményeken túl a színház általi közösségépítésig, osztálytermi projektjeikkel pedig egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a színházpedagógiára, színházi nevelésre is. Mint mondta, olyan ez már, mint egy életmód, melynek a kulcsa az emberek megszólítása, ráébresztése a közös gondolkodásra, kommunikációra.
Az elmúlt évadban az Osonó összesen öt hónapot turnézott Európa országaiban, de többször szervezett kiszállást erdélyi falvakba és szórványtelepülésekre is. A társulat tevékenységének nagy része külföldön zajlott, a működéshez szükséges finanszírozás 95 százaléka ugyanis onnan ered. A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány főtámogatásával működő társulat a színházi munkán túl 107 oktatási és szociális eseményt hozott létre, a különböző képzések, táborok, interaktív tréningek és műhelyfoglalkozások több ezer embert mozgattak meg. 2015. évi tevékenységüket az Európai Parlament és az Aachen-i Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány közösen díjazta, 330 jelentkező közül az Osonó lett az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj idei nemzeti győztese.
Thaiföldi, marokkói, budapesti és olaszországi együttműködések után a csapat idén első alkalommal egy sepsiszentgyörgyi társulattal, az Andrei Mureşanu Színházzal közösen készített előadást Catinca Drăgănescu rendezésében. Székely Csaba Bányavakság című művét februárban mutatták be, a nagy sikernek örvendő előadást a következő évadban is láthatják a nézők. A Fazakas Misi által tavaly rendezett Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen című kétnyelvű fórumszínházi produkciót 70 alkalommal játszotta a társulat, és mivel az előadás fontos eleme az Osonó osztálytermi projektjének, a következő évadban is bemutatják több hazai és külföldi középiskolában. Az eddig közel 450 alkalommal játszott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás díjat kapott a franciaországi Saint-Louisben megrendezett nemzetközi színházi fesztiválon, és mivel további erdélyi és külföldi meghívásokat kapott, jövőre is műsoron marad.
A Művészeti és Népiskolával közösen az Osonó folytatta a tavaly elkezdett színjátékos képzést: a társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár –, valamint Prezsmer Boglárka színházpedagógus többállomásos, pedagógusok és színjátszó csoportok vezetői számára szervezett képzés- és műhelyfoglalkozás-sorozatot tartottak, mely új résztvevők bevonásával a következő évadban is folytatódik.
A nyáron Ausztriában szervez a társulat egy nemzetközi ifjúsági projektet, amelyben a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának diákjai is részt vesznek, ezt követően pedig augusztusban három tábort tartak: 14–18. között a román és magyar fiatalok számára meghirdetett Interetnikai Drámatábor, 19–24. között a Nemzetközi Drámatábor, 25–29. között pedig a pedagógusoknak szóló Színjátékos Drámatábor zajlik. A jövő évadban a társulat több időt tölt Budapesten, ahol fontos projektekre készülnek függetlenként és koprodukcióban is.
Fazakas Misi elmondta, fárasztó a munka, mert önfenntartó társulatként, állandó emberhiánnyal dolgoznak, ezért jövőre szeretnének olyan pénzalapokat megpályázni, melyek által bővíthetik munkatársaik létszámát. Jelenleg az Osonó egy brassói szakember vezetésével stratégiafejlesztésen megy át azzal a céllal, hogy megtanulják, hogyan lehet jól és kevésbé kimerítően végezni a sok munkát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 752
szavazógép
2016-07-09: Közélet - Mózes László:

Kákonyi Csilla sajátos képbeszéde

Tisztes érdeklődés mellett nyílt meg tegnap délután a marosvásárhelyi Kákonyi Csilla festőművész tárlata az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK). Az alkotót köszöntve Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész megjegyezte, örül, hogy Sepsiszentgyörgyön bemutathatják Kákonyi Csilla mindenki figyelmére érdemes művészetét.
2016-07-09: Közélet - Bokor Gábor:

Kulturális központtá alakul a kúria (Uzon)

Vissza nem térítendő támogatásból kívánják felújítani az uzoni Pünkösti-kúriát. A pályázati dokumentáció elkészült, sikeresen feltöltötték az internetes rendszerbe. Bíznak benne, hogy pozitív lesz az elbírálás, és mielőbb elkezdhetik a munkát – tudtuk meg Ráduly István polgármestertől.