Közel ezerötszáz, általános iskolát végzett háromszéki diák jelölheti meg keddig, hogy melyik iskola milyen osztályában kívánja folytatni tanulmányait. A megyében harminchét magyar és tizenhat román tannyelvű IX. osztályban kínálnak helyet az iskolák.
A nyolcadikosok még a tanév vége előtt kézhez kapták a felvételi tájékoztatót, amelyből megtudhatták, hogy melyik iskolában milyen osztályok indulnak ősztől, a felvételi lap kitöltésekor több opciót is megjelölhetnek, sőt, az a jó, ha bebiztosítják magukat: ha nem sikerül bejutniuk az első óhajuk szerint, jöhet a második, harmadik változat, hisz itt már a felvételi médiák versenyeznek, ami szerint számítógép osztja el, ki hová kerül.
A felvételi általánosnál 75 százalékot nyom a latban az egységes felmérő eredménye és 25 százalékot az V–VIII. osztályos média. A megyei tanfelügyelőség által közzétett rangsor szerint 9,92 és 9,91-es általánossal két bodzafordulói diák vezeti a névsort, a harmadik helyen 9,88-cal Miklós Csenge, a Székely Mikó Kollégium tanulója áll. Az 1490 diák nevét tartalmazó lista szerint 38-an nem érték el a 4-es felvételi általánost sem, és több, mint 130-an 4–5 közötti médiával felvételiznek, ami ellenben nem akadály, hogy bejussanak középiskolába.
A számítógépes elosztást július 19-én tartják, az iskolákban 20-án függesztik ki az eredményt és az üresen maradt helyeket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.