A Pogány-havas Kistérségi Társulás a Vinca Minor Egyesülettel együttműködve rendezvénysorozatot indított Sepsibükszádon az öreg fák védelmére. Akciójuk célja, hogy felhívják a közösség figyelmét ezek fontosságára, és a helyi lakosokat érzelmileg is összekapcsolják a környéken élő öreg fákkal.
A rendezvénysorozat a Románia legszebb fái című program része, helyszíne pedig a Döngő legelő. A múlt héten iskolai foglalkozást tartottak IV–VII. osztályos tanulókkal, az elemistáknak képzőművészeti versenyt hirdettek meg. Aztán bemutatót tartottak a közösség képviselőinek az öreg fák értékéről és az általuk nyújtott lehetőségekről. Hegyeli Botond, a Vinca Minor Egyesület munkatársa elmondta, a továbbiakban felmérik a legelőn található öreg fákat, kiállítást szerveznek a gyerekek és a helyi fafaragók alkotásaiból, bemutatják a faluban felleltározott, bükkfából készült használati tárgyakat, a Bükszádi Ifjúsági Szervezet közreműködésével kvízestet és filmvetítést tartanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.