Az elmúlt hétvégén fokozottan ellenőriztek a Kovászna megyei rendőrség alkalmazottjai. A kötelező szolgálatteljesítőkön kívül péntektől vasárnapig naponta ötven rendőr vett részt az akcióban, amelynek során nyolc bűncselekményre derítettek fényt, és 238 bírságot róttak ki több mint 56 ezer lej összértékben.
A kihágások zöme, 179 forgalmi jellegű szabálysértés volt, továbbá 39 közrendészeti. A forgalmisták tizenhárom gépkocsi-vezetői jogosítványt függesztettek fel, és négy forgalmi engedélyt időlegesen bevontak. Kézdivásárhelyen az Ady Endre utcában ellenőriztek egy gépkocsivezetőt. A 49 éves férfit alkoholszondába fújatták, a mérőműszer 0,74 mg/l értéket mutatott. Köpecen elkaptak egy 21 éves fiatalembert, amint jogosítvány nélkül robogót vezetett, leheletében 0,44 mg/l szesztartalmat mutatott ki a szonda. Mindkét esetben bűnügyi vizsgálati iratcsomót nyitottak. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.