Nagyon szerencsés, kiváltságos ember vagyok, az én szakmám a legjobb a világon - fogalmazott az M1 aktuális csatornának adott interjúban a legendás tenor, José Carreras, aki utolsó világ körüli turnéja részeként 2017. január 20-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
„Az összes lehetséges helyre el szeretnék jutni, ahol ez idáig felléptem pályafutásom alatt, ezek közül pedig az egyik Budapest. A 70-es évek elején már jártam a magyar fővárosban, az Erkel Színházban énekeltem. Nagyon jó tapasztalataim vannak az ottani közönségről” – fűzte hozzá az énekes, akinek a napokban mutatták be új operáját Bécsben. „A turné akár évekig is eltarthat, de előbb vagy utóbb be kell fejeznem az éneklést. Sajnálatomra, de ilyen az élet” – jegyezte meg. Hangsúlyozta: Magyarországon nagy a hagyománya a komolyzenének, a magyar közönség magas komolyzenei tudással rendelkezik, ezért mindig öröm ide megérkezni.
A pályafutása alatt több magyar zenekarral és művésszel – köztük Marton Évával és Tokody Ilonával – is együtt dolgozó katalán származású operaénekes elárulta azt is, kisgyermekként a futball miatt kezdett el érdeklődni Magyarország iránt, mivel akkoriban sok magyar labdarúgó játszott a Barcelonában. 1976-ban állt színpadra először Budapesten, a Bohéméletben és a Maszkabálban énekelt. José Carreras a januári koncertről szólva elmondta: változatos és színes repertoárral készül az alkalomra, a darabok között lesznek olasz és spanyol dalok is. Németországból érkezik Budapestre, ahol mindössze pár napot tud majd eltölteni.
A kérdésre, hogy sikerült-e minden kitűzött célját megvalósítania, így felelt: „vannak dolgok, amiket nem sikerült megvalósítanom, de igazságtalan lenne, ha most panaszkodnék. Nagyon szerencsés, kiváltságos ember vagyok, hogy karrierem abban az irányban alakult, ahogy szerettem volna, hogy megadatott a lehetőség színpadon közönség előtt énekelni, érzelmeket közvetíteni az embereknek. Az én szakmám a legjobb a világon.” Mint fogalmazott, művészként küldetésének érzi továbbadni a közönségnek mindazt, ami csak szavakkal és zenével kifejezhető. „Amikor szerelemről énekelek, akkor érezzék az emberek, hogy szerelmesek” – tette hozzá José Carreras, aki elmondta azt is: visszavonulása után elsősorban a leukémiás betegeket támogató alapítványára koncentrál, és minél több időt szeretne családjával és barátaival tölteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.