A romániai államosított egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásának újraindításához kért támogatást amerikai kongresszusi küldöttektől Washingtonban az RMDSZ küldöttsége. A kongresszus több befolyásos tagja a visszaszolgáltatási ügyek megoldása melletti elkötelezettségéről biztosította a szövetség küldöttségét.
Korodi Attila parlamenti képviselő és Vincze Lóránt külügyi titkár, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogi Alapítvány (HHRF) szervezésében kongresszusi küldöttek irodáit tájékoztatta az immár több éve megrekedt romániai egyházi és közösségi ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat fejleményeiről. Beszámolójukban rámutattak: a visszaszolgáltatási folyamat teljesen leállt, az illetékes bizottság rendre a magyar történelmi egyházak ellen hoz döntéseket, a református egyháztól ismét elvették a már visszaszolgáltatott sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot, a restitúciós bizottság tagjait börtönre ítélték, és egy másik szimbolikus jelentőségű ingatlan, a római katolikus egyháztól elvett gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatását is elutasították.
Vincze Lóránt szerint a román állam igyekszik minimalizálni az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyében tapasztalható lemaradást, miközben ideálisnak mutatja be a kisebbségek romániai helyzetét. „Arra kérjük amerikai partnereinket, hogy a stratégiai, geopolitikai és katonai partnerségen túl kérjék számon Románián kötelezettségeinek betartását, és kövessék szoros figyelemmel a kisebbségi helyzet alakulását. Az amerikai kongresszus tavaly a költségvetési törvényben is kérte a romániai ingatlan-visszaszolgáltatás felgyorsítását, az abban foglaltaknak most a washingtoni külügyminisztériumnak kell érvényt szereznie a kétoldalú viszony keretében” – fogalmazott a FUEN elnöke. Korodi Attila szerint a romániai magyarok úgy érzik, hogy országuk EU-csatlakozása óta lankad Nyugat-Európa és az Egyesült Államok figyelme az emberi és a kisebbségi jogi kérdések iránt, holott számos megoldatlan kérdés maradt terítéken.
Hámos László, a HHRF elnökének értékelése szerint az amerikai kongresszus több tagja rendkívül elkötelezett a visszaszolgáltatási ügyek megoldása mellett, különösen a befolyásos Andy Harris republikánus és Marcy Kaptur demokrata képviselő, akik támogatást és a kongresszus kezében lévő eszközök alkalmazását ígérték a romániai ingatlan-visszajuttatás megoldása érdekében.