Pénzügyi nézeteltérés miatt késett a Nagyajta és Apáca közötti híd befejezése: a kivitelező többet szeretett volna, a megyei tanács ragaszkodott a tervekben előirányzotthoz. A helyzet, úgy tűnik, megoldódik, így augusztus közepén várhatóan átadják az erdővidékiek számára oly fontos beruházást.
Nagyajta polgármestere, Bihari Edömér elmondása szerint a híd szerkezete kész, már csak aszfaltozni kellene, illetve a feljárót elkészíteni. A befejezetlenség megnehezíti a ráhajtást, de a helyi gazdák, az apácai vasútállomásra és munkába igyekvők már használatba vették – másként nem is tehetnek, hiszen a kerülő tizennyolc kilométerrel hosszabbítja meg útjukat. „Abban reménykedünk, hogy heteken belül elkészül a híd, és végre emberhez méltó körülmények között közlekedhetünk Brassó felé” – nyilatkozta a községvezető.
Váncza Tibor megyei tanácstag, a megyei útügy munkatársa szerint megoldódni látszik a harmincezer lejről szóló vita. „Az előirányzott összeg 270 ezer lej volt, a kivitelező 300 ezret szeretett volna kapni. Adott pillanatban úgy nézett ki, másnak kell adni a munkát, sőt, alvállalkozó is került volna, ám utólag az visszakozott, mondván, hiába létezik szerződés közte és a kivitelező között, nem biztos, hogy a kialkudott pénzt meg is kapja. Úgy tudom, most már nincs konfliktus, az eredeti összegért várhatóan néhány hét alatt elvégzik a munkát. Ez minket, az útügyet is érinti, amint ők dolgozni kezdenek, mi is elkezdjük az aszfaltozást a községközponttól a hídig” – mondotta Váncza.
A másik nagyajtai hídról, az úgynevezett vashídról nemrég állapotfelmérő tanulmány készült. Váncza Tibor elmondta: azt javasolja, ne a még a Monarchia idejében épített átkelőt újítsák fel, hanem építsenek melléje újat. A régiről sem kellene teljesen lemondani, hiszen technikai műemlékként, illetve gyaloghídként, esetleg kisebb járművek számára még hasznosítani lehetne.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.