A sárkánydomb a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi rendkívüli ülésén is újra szóba került, az SZDP-s tanácstagok foglaltak állást ellene.
Rodica Pârvan az újságból értesült arról, hogy lebontották a főteret szegélyező ideiglenes kerítést, és ott maradt fedetlenül a félbehagyott építkezés, az „úgynevezett sárkány”. Nem lehetne oda egy szép zöldövezetet létrehozni, amelynek mindenki örülhet? – kérdezte, kollégája, Adrian Cochior pedig arra volt kíváncsi, hogy minek kell nekünk „az a földhányás”, amelytől az állami intézményekhez nem lehet gépkocsival odaférni. A két szociáldemokrata szerint nincs még egy olyan ország, ahol a történelmi műemlékeket eltakarják, és ahol a komoly munkát végző hivatalok előtt zajos játszóteret hoznak létre, Rodica Pârvan pedig azt is tudja: a Mihai Viteazul-szoborcsoport elrejtése mellett a másik cél annak a megmutatása, hogy ki szab törvényt a városban.
Pontosan erről van szó – válaszolta Antal Árpád polgármester, rámutatva, hogy a törvényeket nem itt hozzák, ám a városrendezésről a lakók által törvényesen megválaszott testületnek kell döntenie, nem egy Bukarestből kinevezett hivatalnoknak. Ami a térrendezést illeti, zöldövezetet a dolgok jelenlegi állása szerint akkor sem tudnak a prefektúra és a megyeháza előtt létrehozni, ha akarnak, mert az új övezeti városrendezési tervet megtámadták a bíróságon, a régiben pedig még kövezet szerepel azon a részen, és ha ezt tekintjük érvényesnek, akkor el kell indítani a közbeszerzési eljárást, és esetleg jövő ősszel lesz ott is valami, de semmiképp sem parkbővítés. A tervezett térelemnek egyébként csak helikopterből lesz sárkány formája, a járókelők egy füves púpot fognak látni, amelyre a gyermekek felmászhatnak, és akár Szent György lovagnak is képzelhetik magukat, aki legyőzte a sárkányt. Ettől még nem válik játszótérré a hely, a főtér sem az, de azért tele van futkározó, mászó, bicikliző gyermekekkel, és ez nem baj, sőt. A közigazgatás az emberekért van – nyomatékosított –, de akit zavarnak a kinti hangok munka közben, az becsukhatja az ablakot, a városházán is ezt teszik, ha nagy az utcazaj.