Szőcs GézaTemetés Szentgyörgyön

2016. július 16., szombat, Képzőművészet

1991. július 19.
Baász Imre temetése

Postafiók az ember
levél benne a lélek.
Nótaszót hallasz: zajlik
a földalatti élet.

Zavarban van a látás,
míg el nem jut a másik,
a belső szemfenékről
leváló látomásig.

Hátrálva mész előre
és így jutsz el a hídig
ahol a szem lezárul
s a boríték kinyílik.

Mikor átlép az ember
a földalatti térbe
beleolvas az Isten
a fölnyíló levélbe.

Oly furcsa lény az ember!
Míg haláltáncát lejti,
életét, mint egy táskát
leejti, elfelejti.

*

FEKSZIK A TEST A SÍRBAN.
DE MÍG A LELKET LOPJÁK
LOVÁRA ÜL AZ ASZTRÁL
ELKEZDVE ÚJ GALOPPJÁT.

Hozzászólások

Megosztás: Cikk megjelenési időpontja: 2016-07-16 00:00 Cikk megjelenítése: 5612 Olvasóink értékelése: 0.02 Szavazatok száma: 61

Az ön értékelése:

Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás

Előző írásunk

2016-07-16: Képzőművészet - :

Pótolható-e a pótolhatatlan? (25 éve hunyt el Baász Imre)

1991. július 19-én Sepsiszentgyörgy közös temetőjében művésztársunk, Baász Imre gyászszertartásán felolvasott búcsúlevelem a következőképpen zárult:
…PÓTOLHATÓ-E A PÓTOLHATATLAN? Egyre szegényebbek vagyunk, mert több száz, több ezer ember kitelepszik innen, és nagyon szegény marad a romániai magyar képzőművészet NÉLKÜLED, IMRE!
Búcsúzunk Tőled tisztelettel, a város, az ország, a világ KÉPZŐMŰVÉSZEI …

Következő írásunk

2016-07-16: Élő múlt - Vári Attila:

Fodorúr (Írói arcképcsarnokom)

Ha egy másik Világegyetem Ura lehetővé tenné, hogy a Földről magammal vihessem tárgyiasított emlékeimet, s abban a mennyországnyi végtelen térben egy varázspálca-suhintással ismét láthatóvá tenné múltamat, valós méretében ott állna virtuális Erdélyem közepén az én Kolozsvárom. Az a város, amelynek utcáira (kérésemre) csak azokat tenné újra élővé az a láthatatlan Felső Hatalom, akiket szerettem, s akkor bizony a pillanattá sűrített huszadik század végének, s az új évezred első éveinek föltámadó képsorában láthatnám, ahogy egy, a férfiéveinek delén járó úr, kezében egy szál fehér virággal, negyvenszer háromszázhatvanöt alkalommal megy valahova.