Festői környezetben, a kézdimartonosi fürdő közelében tartja nyári sátortáborát a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébániatemplom mellett működő 34. számú Gábor Áron Cserkészcsapat. Hétfőtől vasárnapig száztizenöt cserkész nyaral, a kézdivásárhelyiek mellett Kézdiszentlélekről, Ozsdoláról és Bereckből érkeztek résztvevők.
Az idei tábor témája az észak-amerikai indiánok életmódja – tudtuk meg Bíró Zsuzsanna táborparancsnok-helyettestől. A táborlakók több indián törzset képviselnek, életmódjukat, öltözetüket, étrendjüket, szokásaikat, gyógyítási módszereiket próbálják megeleveníteni. A tábor területén felhúzott színes sátrakat wigwamnak nevezik, és festett totemoszlopokat is állítottak. A tábor szervezői délelőtti és délutáni változatos programokról is gondoskodtak. Bíró Zsuzsa elmondta, kilenc felnőtt már a múlt év októberében elkezdte az idei tábor előkészítését, most ők vezetik a napi tevékenységeket is. A táborlakók étkeztetéséről Csucsi Antal szakács gondoskodik. A tábor, amelynek vezetője Kerekes László, a Boldog Özséb-templom plébánosa, a cserkészcsapat parancsnoka, vasárnap délután szentmisével ér véget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.