A magyar sérelmeket továbbra sem orvosolják

2016. július 19., kedd, Belföld

Állag- és állománymegőrzésre rendezkedik be a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata azt tapasztalván, hogy hátrányos helyzetének fenntartása országos ügy Romániában, és a bukaresti kormányzat részéről nincs politikai akarat a magyar sérelmek orvoslására – mondták az egyetem magyar tagozatának vezetői tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatójukon.


Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt időszakban történtek ugyan a magyar oktatást célzó látszatintézkedések, de a magyar tagozat törvényben előírt intézményesítéséről hallani sem akar az egyetem román vezetése, mely továbbra is a megtűrt státusban kívánja tartani a magyar orvos- és gyógyszerészképzést az intézményen belül.
Szabó Béla a pozitív látszatintézkedések közé sorolta, hogy személyében magyar alelnöke van az egyetemi szenátusnak, és Nagy Előd egyetemi docenst az intézmény rektorhelyettesévé nevezték ki, valamint azt, hogy megszüntették a fegyelmi eljárást Sipos Emese volt dékánhelyettes ellen, aki korábban megtagadta a gyógyszerészeti kar magyar tagozata számára hátrányos akkreditációs dosszié aláírását.
Szabó Béla emlékeztetett arra, hogy a Victor Ponta volt miniszterelnök jelenlétében elkezdett tárgyalások végén 2012 szeptemberében aláírt hétpontos megállapodás magyar szempontból legfontosabb pontját a román fél máig nem tartotta be. A dokumentum 7. pontja azt rögzítette, hogy az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen. Hozzátette, az önálló magyar struktúrák máig nem jöhettek létre. A tagozatvezető elmondta, 2014 áprilisában emiatt nyújtották be lemondásukat az egyetem kinevezett magyar vezetői. Akkor azt gondolták, hogy gesztusukkal áttörést érhetnek el, de csalódottan kellett megállapítaniuk, hogy a magyar közvélemény gyorsan elfelejtette a MOGYE-ügyet.
Nagy Előd docens, az intézmény magyar rektorhelyettese hozzáfűzte, a magyar tagozat önállósága nélkül aligha sikerülhet megőrizni az intézmény magyar tanári állományát, hisz az egyetem 53 doktorátusvezetői jogosultsággal rendelkező oktatója közül 17-en magyarok, ebből 11-en már nyugdíjasok vagy egy éven belül nyugdíjba vonulnak.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus rendezésére tett kísérlet 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett.
A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekednek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-07-19: Jegyzet - Kuti János:

Exportáljunk betegeket!

Romániából naponta mennek külföldre dolgozni orvosok és más egészségügyi dolgozók, ami nem is csoda, hiszen a gyógyításban tevékenykedők jövedelme – akárcsak a közszféra többi területén dolgozóké – összehasonlíthatatlanul alacsonyabb, mint az Európai Unió régi tagállamaiban élő társaiké. Ezenkívül minden héten kitör egy, az egészségügyhöz köthető botrány. A múlt héten az égési sérüléseket szenvedett betegek kórházában az intenzív osztályon kezelt páciens sebeit lepték el a részlegen szabadon röpdöső legyek lárvái. A beteg meghalt, s most az élők között keresik a vétkest a történtekért.
2016-07-19: Belföld - :

Megszüntették Mezei János hatósági felügyeletét

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen megszüntette Mezei János, Gyergyószentmiklós korábbi polgármestere hatósági felügyeletét. A hivatali visszaéléssel vádolt volt polgármester ezután szabadon találkozhat a polgármesteri hivatal alkalmazottjaival, szabadon utazhat, és nem kell rendszeresen jelentkeznie a gyergyószentmiklósi rendőrségen.