Az Interpol hétfői közleménye szerint 11 országban több mint 4100 embert vettek őrizetbe, és körülbelül 13,6 millió dollárnak megfelelő készpénzt foglaltak le az illegális ázsiai szerencsejáték-hálózat felszámolását célzó, SOGA elnevezésű akció keretében az Európa-bajnokság ideje alatt.
A hatóságok csaknem négyezer razziát tartottak többek között Kínában – azon belül Hongkongban és Makaón is –, Franciaországban, Görögországban, Olaszországban, Malajziában, Szingapúrban, Thaiföldön és Vietnamban, ahol a becslések szerint 649 millió dollár volt az illegális tétek összege. Csan Lok-ving főfelügyelő, a hongkongi rendőrség szervezett bűnözés elleni részlegének vezetője emlékeztetett, hogy a lefoglalt pénz mennyisége alapján az elmúlt években hasonló bűncselekményekkel összefüggésben nem volt ilyen jelentős akció. A hatóságok telefonközpontokat hallgattak le és tiltott internetoldalakat is figyeltek a kontinenstorna ideje alatt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.