Öngyilkossági szándékkal tudatosan ütközött gépkocsijával az út menti fáknak május végén a hamisított kórházi fertőtlenítőszerek botrányában érintett Dan Condrea vállalkozó – állapította meg a legfőbb ügyészség.
Cornelia Şandru, a vádhatóság szóvivője tegnap bejelentette: lezárták a baleset ügyében indított vizsgálatot, ugyanis nem találtak bűncselekmény elkövetésére utaló jeleket. A nyomok arra utalnak, hogy Condrea szándékosan vezette neki személygépkocsiját Bukarest közelében az út mentén levő fáknak. A vállalkozó nagy sebességgel hajtott neki egy fának, fékezésre utaló nyomokat nem találtak a baleset helyszínén. Az ütközés olyan erős volt, hogy ennek nyomán az autó több fának is nekicsapódott, a jármű teljesen szétroncsolódott.
Halálának körülményeit azért vizsgálták ki, mert a baleset pillanatában Condrea ellen bűnügyi vizsgálat zajlott, miután kiderült, hogy vállalata, a Hexi Pharma hamisított fertőtlenítőszereket forgalmazott romániai kórházaknak. A média szerint a Hexi Pharma tulajdonosát őrizetbe vették volna a baleset utáni napon.
Az üzletember halála ellenére folytatódik az ügyészségi vizsgálat a hamisított fertőtlenítőszerek ügyében, Augustin Lazăr legfőbb ügyész a múlt héten közölte, hogy 280 kórház érintett, az ügyészek által készített becslés szerint 70 millió lej kárt állapítottak meg.
A többszörösen hígított fertőtlenítőszerek miatt lemondott az egészségügyi miniszter, az ügy pedig azért is nagy botrányt okozott, mert Romániában nagyon magas a kórházi fertőzések száma. Az elmúlt hetekben az egészségügyi minisztérium több kórházban vizsgálatot rendelt el, és komoly mulasztásokat tapasztalt az alapvető higiéniai szabályok betartása tekintetében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.