560 éve, 1456. július 22-én több mint kéthetes csata után győzedelmeskedtek Hunyadi János várvédő vitézei és Kapisztrán János keresztes seregei a Nándorfehérvárt ostromló II. Mehmed szultán hadai felett. A csatamezőn aratott győzelem hetven évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását. Ehhez mérhető győzelmet addig soha nem aratott keresztény sereg a szultáni haderő felett. Hunyadiék diadalára azóta a déli harangszó emlékezteti a keresztény világot. A nándorfehérvári diadal emléknapjának megünnepléséről 2011-es országgyűlési határozat rendelkezik Magyarországon.
A központi programok tegnap délelőtt a Dunán díszsortűzzel kezdődtek meg, majd díszmenet indult a budai várba, ahol megkoszorúzták Hunyadi János szobrát. A hadtörténeti múzeumban megnyílt a Hunyadiak páncélban című kiállítás.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tegnap a déli harangszó elhangzása után kezdődött ünnepségen Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: eltelt 560 év, és Európa most ismét veszélyben van, ismét meg kell védenünk határainkat, kultúránkat. Most egy más jellegű veszély, nem fegyveres seregek, hanem bevándorlók özöne fenyegeti Európát – tette hozzá. Az államtitkár kitért arra is, hogy a közép-európai országok érzik a veszélyt, és egy állásponton vannak Magyarországgal, meg akarják őrizni az európai értékközösséget. Megjegyezte: Magyarország mindent megtett és megtesz, hogy az illegális bevándorlókat megállítsa. Az illegális bevándorlók évszázadokra változtatnák meg Európát – mondta Völner Pál, kiemelve: az európai kultúrát nemcsak a lassú pusztulás fenyegeti, hanem a terrorizmus is. A Hunyadiak kora bizonyítja, hogy a nemzet képes megvédeni önmagát, olyan eredményeket tud elérni, amelyekre több száz évvel később is büszkék lesznek fiai. Erős országra, összetartó nemzetre van szükség – szögezte le az államtitkár.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.