A Videoton 1–1-es döntetlent ért el a Cukaricki vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának csütörtöki visszavágóján, így a múlt héten hazai pályán aratott 2–0-s győzelmének köszönhetően továbbjutott. A szerb együttes az elefántcsontparti Ismael Fofana révén szerzett vezetést a 13. percben, a székesfehérváriak Géresi Krisztián góljával egyenlítettek.
Az egyedüliként versenyben maradt magyar csapat a liechtensteini Vaduzt búcsúztató dán Midtjyllanddal találkozik a selejtező harmadik fordulójában.
Kiesett ellenben az MTK Budapest, amely a múlt heti 2–1-es hazai vereséget követően az azeri Gabala vendégeként 2–0-ra kikapott, és így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól. A Debrecen sem járt jobban, hiszen az odavágóbeli vereség után Fehéroroszországban 1–0-ra veszített a Tarpeda Zsodzinával szemben, és két kudarcot követően adta fel az Európa ligás küzdelmet. A Jászvásári MSC 2–2-es döntetlenről várta a horvát Hajduk Split elleni visszavágót, ám csütörtökön a ráadásban kapott góllal elvesztette az idegenbeli meccsét, és a Split jutott tovább 4–3-as összesítéssel. (t)