Hogy mi lesz Bukarest reakciója ezúttal, nem tudjuk – tegnapig mintha visszafogottabb viszonyulást láttunk volna, de megeshet, csak a nyári hétvégének tudható be. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy nacionalista fröcsögés helyett a bukaresti hatalomnak inkább állna érdekében valós párbeszédet kezdeményezni a Romániában élő magyar közösség vezetőivel, illetve a lehető legjobb kapcsolatokra törekedni a szomszédos Magyarországgal. Annál is inkább, mert mind komolyabb biztonságpolitikai kihívások érik Európa egészét, melyekre Románia egyedül – de más kelet-közép-európai állam sem! – nem tudhat megfelelő választ adni. A zűrzavaros időkben, amikor az ukrán válság, a migrációs krízis, a terrorveszély, de a Törökországban zajló események is komoly kockázatokat jelentenek, Bukarest alapvető érdeke az lenne, hogy a térségben levő államokkal közösen lépjen fel.
Ezeket a kihívásokat részletezte szókimondó tusványosi előadásában Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, akit a magyar ellenzéki pártok, a nyugati balliberális média és a brüsszeli vezetők is oly gyakran bélyegeznek meg Európa-ellenességgel – vélhetően a legjobb védekezés a támadás elvét követve. Nem is igazán tudnak mihez kezdeni most a magyar miniszterelnöknek a közös európai hadsereg létrehozásáról szóló kijelentésével, az ügy melletti elkötelezettségével – ebbe ugyanis igen nehezen lehetne belemagyarázni, hogy a magyar miniszterelnök Európa ellensége, és kivezetné országát az EU-ból. Aligha véletlenül hangsúlyozta Németh Zsolt is, hogy a külhoni magyar vezetők a kvótareferendum ügyében megfogalmazott közös nyilatkozatban a kényszerbetelepítésre mondanak nemet, nem pedig Európára.
A magyar külpolitika egyik legnehezebb feladata ugyanis az, hogy meggyőzze a kontinens többi államát: Brüsszel bírálata, a határok védelme nem Európa elutasítását jelenti.