Fizikai problémák miatt nem indul a riói olimpia férfi mezőnyversenyében Nairo Quintana országúti kerékpáros. A Movistar versenyzőjéről kedden tudatta a csapata, hogy húsz nap pihenőre van szüksége, orvosi vizsgálaton kell részt vennie.
A bringás 2013-ban a Tour de France „hegyi menője lett”, illetve összetettben is a második helyet szerezte meg. A kolumbiai versenyző 2014-ben Giro d’Italia-győztes harmadik helyen zárt a vasárnap befejeződött Tour de France-on, amelyen nem tudta komoly kihívás elé állítani a címvédőként harmadik diadalát arató brit Chris Froome-ot. A 26 éves kerekes helyett az idei Tour 15. szakaszán első Jarlinson Pantano képviseli a kolumbiai színeket a jövő szombaton esedékes mezőnyversenyben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.