Az anyaországi helyzetet Szabó Antal vadász, a zalaegerszegi Vadgazdálkodók és Vadászok Szövetségének tagja vázolta. Elmondása szerint Magyarországon nem élnek nagyvadak – medve vagy farkas –, de a kisebbek – őzek, rókák, valamint vaddisznók – által okozott rongálások mára már napirenden vannak, ennek elsődleges oka a vadállomány jelentős elszaporodása. A helyzetet az új vadászati előírások idézték elő, amelyek szerint az illető terület tulajdonosa dönti el, hogy mit tehetnek a vadászok az erdejében. Ennek következtében visszaszorult a tevékenység, elszaporodott a vadállomány. Magyarországon egyértelművé vált, hogy a vad- és az erdőgazdálkodást a továbbiakban nem lehet elválasztani egymástól. „Mind az erdőre, mind a vadra szükség van, viszont ezt az együttállást csak úgy érdemes fenntartani, ha a vad megőrzése nem megy sem az erdős területek, sem a mezőgazdasági kultúrák kárára” – fogalmazott Szabó Antal. A szövetség képviselője szerint a közelmúltban indult el az a folyamat, amely révén szabályozni kívánják, hogy az erdősítések, a meglévő erdők fenntartása ne a túlszaporodást eredményezze. „Pontosabban ez annyit jelent: úgy telepíteni, fenntartani egy erdőt, hogy az képes legyen fenntartani a benne élő vadat” – fogalmazott. E cél nem elérhető a két szakma, az erdészet, valamint a vadászok együttműködése nélkül, utóbbiak esetében viszont a társadalmi ellenállást is le kell győzni. „Arról próbáljuk az embereket meggyőzni, hogy ennek a szakmának nem az állatok lemészárlása a lényege, a vadgazdálkodás összetett munkakör, és hatásai a közösség szempontjából is hasznosak.” Szabó Antal továbbá elmondta: sajnos az emberi beavatkozás más nyomaival is kénytelenek szembesülni, így az immunizálás miatt komolyan elszaporodott a rókapopuláció, és a szomszédos országokból Magyarországon nem őshonos fajok is áttelepednek, például az aranysakál a Balkánról.

Stressztényező az ember
A magyarországi meghívottal ellentétben Korodi Attila parlamenti képviselő – aki két mandátum erejéig volt környezetvédelmi miniszter Romániában – rámutatott: nem az erdőgazdálkodás jelenti a legnagyobb stressztényezőt a vadon élő állatok számára. Néhány hibás emberi tevékenység – a legeltetés, a településfejlesztés, a rendszertelen turizmus és bizonyos mértékben a rendszertelen erdőkitermelés – kikényszeríti a vadakat az erdőből. A rendszerváltás előtti szabályozás működőképesebb volt, a vadállomány nem volt kisebb, de a felsorolt tényezőknek nem volt ilyen jelentős hatásuk. A tulajdon visszaszolgáltatása, az új erdőgazdálkodási, állattenyésztési szabályok és a településfejlesztés hatalmas stressztényezőt jelent az erdélyi élővilág számára. Ehhez hozzájön még az állam félszeg viselkedése, hogy képtelen kidolgozni átfogó és hatékony jogszabályrendszert az olyan különleges és jelentős fajokra, mint a medvepopuláció, tehát képtelen normális életteret és az emberekkel való egészséges együttélési lehetőségeket teremteni a nagyvadaknak. Szintén jelentős mulasztása az államnak, hogy noha európai uniós források is rendelkezésre állnak, továbbra sem végeztek alapos genetikai elemzést a medvepopuláción, ennek nyomán a létszámbeli változásokra sincs rálátásunk. A vadkárokat illetően az állam nem tanul a rossz tapasztalatokból, gyakorlatilag fenntartja  nyűgként, hogy évente számtalan károsult fordul hozzájuk kártérítési kéréssel, viszont ezek rendezése sem kellően dinamikus és hatékony. Korodi Attila úgy véli: összetett megoldásokra lenne szükség a vadgazdálkodás területén minden egyes faj esetében. „Aki úgy gondolja, a puskagolyó a megoldás, az is téved, aki pedig az ellenkezőjét, az is” – fogalmazott a képviselő. A volt környezetvédelmi miniszter szerint az egyetlen járható út, ha mindenki, akinek valamely módon köze van az erdőhöz, a fennebb említett tevékenységek révén tisztában van a rá vonatkozó szabályokkal, azaz tudja, mit lehet tenni és mit nem. Hozzáfűzte: a kormány immár két éve halogatja egy vonatkozó intézkedéscsomag elfogadását, amelyet még az ő minisztersége végén állított össze egy szakértői csoport, s amelyet a környezetvédelmi minisztériumban senki sem vállalt fel azóta sem. „Bukarestben a medvekérdést plüssmacikérdésként kezelik” – fogalmazott. Emiatt csak részmegoldások, tűzoltás jellemző – lásd az évente kilőtt pár medvét –, miközben esélyt kéne adni a természetes létszámszabályozásnak és más folyamatoknak. Valamiért félnek hozzányúlni a kérdéshez, a társadalmi reakcióktól tartanak, miközben egy koherens rendszer bevezetése mindenki számára csak nyereséget hozna.