Az egész világot megdöbbenti a burmai (ma Mianmar) katonai junta magatartása. Az l962 óta az országot diktatórikusan vezető katonák, akik negyvenhat esztendő alatt hajdani villogó fiatal tisztecskékből öregedő (s a világtól teljes mértékben elidegenedő) generálisokká váltak, egyszerűen hiúk.
Ők akarják elosztani a segélyeket. Ezért a katasztrófa után nyolc-kilenc nappal sem engedik be az országba a segélyszervezeteket, maguk akarnak Burma megmentőinek szerepében tetszelegni. Nem érdekli őket, hogy a természeti katasztrófát humanitárius katasztrófa követheti, már eddig is több mint százezer halottról beszélnek, másfél millióra nőtt a földönfutók száma, nincs élelmiszer, gyógyszer, nincs víz, nő a járványveszély, a katasztrófa sújtotta vidékeken még mindig temetetlenek a holtak, máris malária- és kolerajárványról beszélnek. Ám a katonai junta generálisai hajthatatlanok. Nem akarják beengedni a külföldi segélyszervezeteket. Egyrészt azért, mert látnák, milyen szörnyű és nyomorúságos állapotban van az ország. Másfelől esetleg a dzsungel mélyén rejtőző hírhedett haláltáborok nyomaira is rábukkanhatnának a segélyszervezetek aktivistái közé keveredő, állandóan szimatoló újságírók. Ezekben a táborokban tűnt el nyomtalanul a tavalyi éhséglázadások több tízezer résztvevője… A generálisok hajthatatlanok, és ez mutatja látókörüket is, ahogyan a diktátorok mindig is megőrzik ,,eredeti" jellemvonásaikat, Sztálin hiába lett generalisszimusz, azért csak az a bankrabló és elvakult szeminarista maradt, aki volt, mint ahogy Bokassából is hiába lett a Közép-afrikai Köztársaság császára, csak az a bugris, karrierjét a francia idegenlégióban kezdő őrmester maradt, aki volt. Gadhafiról most nem beszélünk, ő úgy ezredes, ahogyan honfitársai levegőt vesznek… A sort folytathatnánk, de minek. A burmai junta vezetői féltik hatalmukat, félnek a felelőségre vonástól is. Negyvenhat év után népszavazást írtak ki az ország hatalmi szerkezetének megváltoztatásáról. Azt akarják, hogy a választásokon 25 százalék eleve maradjon meg a katonaságnak, a többin osztozhatnak a pártok. Az ellenzék körében így is nagy a széthúzás, a katonák nélkül nem alakíthatnak kormányt. Azért csak be-beengednek segélyszállítmányokat, az egyik segélyszervezet például teherautóként ezerötszáz dollárt fizetett, hogy bevihesse a humanitárius segélyeket. Ami abszurd!… Kár, hogy nem él már Beckett vagy Ionesco. S mindez együtt azt is mutatja, milyen értéke van az emberi életnek a világ bizonyos részein, így Burmában is… S ez már tragikus.
