Anna-napi vásárt tartottak tegnap Uzonban a vásártéren, de a községháza által biztosított jó körülmények ellenére az esemény hangulatban és részvételben messze elmaradt az egykor nagy hírű uzoni vásároktól.
Csupán néhány szekérrel érkeztek a vásárosok, a legmesszebbről Rétyről. Lóvásárra nem került sor, csupán néhány malac talált új gazdára. Száz lejt kértek a röfögő jószágért, de nyolcvan lejért is szívesen odaadták – ha került kuncsaft. A nyolcvan lej messze nem fedezi a malac árát, az egyik vásáros meg is jegyezte: elad két nyulat, s ugyanennyi pénzt kap, ám a munka messze kevesebb, mint a malacnevelésnél.
A gyenge részvételt többen próbálták megmagyarázni. Újságban, rádióban is hallani lehetett az eseményről, a község utcáin hangszórók hirdették a vásárt. Takarási idő van, most mindenki a mezőn dolgozik, nem újságot olvas, ezért nem jöttek a vásárba – vonta le a következtetést az egyik vásáros két korty sör és egy falat miccs között. Más a változó világot okolta: ma már nem vásárokon, hanem telefonon, interneten intézik az adásvételt a gazdák is.
A lacikonyha nem hiányzott, ételt, italt kínáltak. A maroknyi ember fogyasztott is, s közben a régi vásárokról mesélgettek. A most 78 éves Antal Béla még emlékszik az egykori uzoni vásárokra, Róza, Anna, Miklós napján is tartottak. Messze vidékről jöttek az árusok, a piactér nem volt elég, az út szélén is kínálták a portékát. A vásárosok között mindig sok volt a cigány, negyven-ötven szekérrel is érkeztek. Az italozás, áldomásivás után elkerülhetetlenek voltak az összetűzések. Egy alkalommal egy bikfalvi keménykötésű cigány verekedett. Kivette a szekérből a lőcsöt, s azzal csépelte a népet. Az egyik komát rézsútosan úgy fejbe suhintotta, hogy elszállt fejéről a kakastoll – mesélte Antal Béla.
