Május 15-én, azaz holnap jár le a személyi jövedelemadó bevallásának határideje. A torlódás elkerülése érdekében az adóhivatalok hosszított programmal dolgoznak, ugyanakkor pluszszemélyzetet mozgósítottak.
Ma és holnap igény szerint akár 19 óráig is nyitva tartanak az adóhivatalnál, hogy minden személyi jövedelemadó-bevallásra köteles adófizető eleget tehessen kötelezettségének. Amint Bálint Béla megyei igazgatótól megtudtuk, szükség esetén több kiszolgálóablakot is nyitnak, illetve megfelelő számú szakszemélyzetet és űrlapot biztosítanak, hogy a bevallás torlódásmentesen történjen, és az íveket megfelelő módon töltsék ki az adófizetők.
Május 15-én jár le a határideje a kétszázalékos adóhányad átutalási lehetőségének is.
Az igazgató kérdésünkre elmondta, tegnapig több mint hét és fél ezer adóbevallási ívet iktattak, ami kevéssel marad el a tavalyihoz képest. A kétszázalékos átutalások száma azonban alig haladta meg a félezret.
Mint ismeretes, személyi jövedelembevallásra azok kötelesek, akik tavaly valamilyen kereskedelmi, szolgáltatói egyéni tevékenységet folytattak, szerzői vagy feltalálói jogdíjat kaptak, ingatlant, illetve gépjárművet adtak bérbe. Adója két százalékát pedig minden adófizető átutalhatja valamilyen közcélra egy civil szervezetnek vagy egyháznak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.