Egy területcsere révén elhárult az utolsó előtti akadály Sepsiszentgyörgy városközpontjában az úgynevezett belső mag kialakítása előtt: az önkormányzat tegnapi döntése alapján a Sugáskert Kft. 169 négyzetméteres telkéért cserébe annak közvetlen szomszédságában egy ugyanakkora városi tulajdonú területet adtak, így most már a Tamási Áron Színház két kapubejárójától a Bene-házig a teljes terület az önkormányzat tulajdonát képezi.
Mint ismert, a városvezetés a Korzó–Gróf Mikó Imre utca–Petőfi Sándor utca határolta épületek udvarainak megnyitásával, illetve a városháza egy részének megbontásával kis boltokkal, kávézókkal benépesített sétálóutcát szeretne kialakítani. A terv kivitelezésének utolsó akadálya a jelenleg a postának otthont adó épület megszerzése: az elmúlt évek során a város több ízben próbálta megvásárolni az egykori Hungária Szállót, vagy más épületet kínálni fel helyette, ám mind ez idáig sikertelenül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.