Az Antal Árpád első polgármesteri ciklusakor meghirdetett Gyere haza program új, átalakított változatával próbálkozik az önkormányzat, a testület tegnapi ülésén a Borvíz utcában épített házak odaítélési kritériumrendszerét fogadta el.
A Gyere haza program az egyetem elvégzése után hazatelepedni szándékozó fiatal értelmiségiek támogatására létesült, első változatban az önkormányzat által felajánlott telkeken a fiatalok építkezhettek volna, a város a házak tervrajzát is rendelkezésükre bocsátotta. Az évek során azonban csak nagyon kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, ezért az önkormányzat is elkezdett házakat építeni – most ezeknek a szolgálati lakásoknak a kiadása került napirendre. Egyelőre három ház várja a jelentkezőket, mint Antal Árpád polgármester megfogalmazta, kiváncsian várják, mekkora lesz az érdeklődés ezek iránt, ugyanis további házak építéséről ennek függvényében döntenek. (vop)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.