Aszfalt került Kézdivásárhelyen az Új, Szabadság és Fecske utcában a tömbházak által közrezárt területre, ahol a városháza teljes felújítást végeztetett. Nemcsak a panelházak közötti járdák és bekötőutak kaptak új burkolatot, a parkolóhelyeket is leaszfaltozták.
Az elmúlt esztendőkben így újult meg többek között a csavargyári garzon mögötti közterület, a sportpálya előtti rész, a teljes Bethlen negyed, a Millennium park mögötti rész, illetve nemrég a Molnár Józsiás utca egy része.
A Szabadság utcai parkolók rendezése következik, ahol olyan építkezésnél használt, rajzon nem szereplő vízvezetéket szakítottak el ásás közben, amely még a tömbházak építésekor felejtődött ott.
Ma megkezdődik a Szabadság utca Fecske és Új utca közötti szakaszának felújítása. Az autótulajdonosokat arra kérik, a munkálatok idejére vigyék el járműveiket az említett szakaszról. Ebben az időszakban az érintett utcákban a forgalmi rend is módosul. Következő lépésként a Szabó Jenő utcát és környékét újítják fel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.