Bejelentette visszavonulását a háromszoros olimpiai és 31-szeres világbajnok Kovács Katalin, minden idők egyik legeredményesebb kajakosa.
A 40 éves sportoló pénteki sajtótájékoztatóján könnyeivel küszködve közölte döntését. „Sajnos, nem sikerült kijutnom Rióba, és az utóbbi időben már egyre többször megfogalmaztam magamnak és kislányomnak azt, hogy a szívemben már nem a kajakozás az első, hanem a családom. Velük szeretnék sok-sok időt eltölteni és az álmainkat megvalósítani. Azt hiszem, nem titok, hogy miért vagyunk ma itt: a sportolói pályafutásomnak itt a vége, fuss el véle.” Kovács Katalin 1987-ben, a Budapest Spartacusban kezdte pályafutását, később a BSE, a BKV Előre SC, az Újpesti TE, az MTK és végül a Budapesti Honvéd versenyzője volt. Négy olimpián vett részt (1996-ban, Atlantában tartalék volt), 2004-ben és 2008-ban K-2 500 méteren, 2012-ben pedig K-4 500 méteren szerzett aranyérmet és öt ezüstöt is gyűjtött. Az utolsó világversenye a 2013-as duisburgi vb volt, majd 2014-ben gyermeke született. Ezután még visszatért, de idén nem tudta kiharcolni az ötkarikás szereplés jogát. Kovács Katalin 31 világbajnoki címe abszolút rekord a sportágban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.