Befolyással való üzérkedés gyanújával őrizetbe vette, néhány óra múlva pedig házi őrizetbe helyezte a korrupcióellenes ügyészség tegnap Bogdan Olteanu volt házelnököt, aki jelenleg kormányzóhelyettesi tisztséget tölt be a Román Nemzeti Bankban.
Olteanu házelnöki mandátuma végén, 2008 júliusa és novembere között állítólag egymillió eurós csúszópénzt, illetve választási kampánytámogatást kért és kapott a kiterjedt médiabirodalommal is rendelkező Sorin Ovidiu Vântu üzletembertől, hogy ez utóbbi kívánságának eleget téve kieszközölje Liviu Mihaiu újságíró és környezetvédő aktivista kinevezését a Duna-delta kormányzói tisztségébe. Az Evenimentul Zilei szerint a 2008 szeptemberében kinevezett Mihaiutól két úszó benzinkút környezetvédelmi engedélyezését várta el Vântu, amit az új kormányzó mandátuma második hetében jóvá is hagyott. Vântunak állítólag két szállodája is van a Duna-deltában. Az ismert üzletember, akit több alkalommal is elítéltek, jelenleg is börtönben van: legutóbb egy hete szabtak ki rá jogerősen több mint hatéves letöltendő börtönbüntetést, miután sikkasztásban való bűnrészességben és pénzmosásban találták vétkesnek. A bukaresti sajtó úgy tudja: az ügyben Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök is a gyanúsítottak között szerepel, aki az eset idején kormányfő és Olteanu násznagya volt, ezt azonban hivatalosan még nem erősítette meg a vádhatóság, csak azt közölte, hogy a csúszópénzt egy pártszékházban adták át. A jegybank – amelynek vezető tisztségviselőit csak a parlament nevezheti ki és válthatja le – annyit közölt, hogy Olteanu feladatkörét az igazgatótanács más tagjai fogják ellátni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.