A spanyol alkotmánybíróság tiltása ellenére a katalán parlament elfogadott egy előterjesztést, amely meghatározza a Spanyolországtól való egyoldalú elszakadás lépéseit.
Az elszakadási tervben, amelyet egy bizottság dolgozott ki, kinyilvánítják, hogy a katalán nép joga egy saját alkotmányozó folyamat kezdeményezése. Erről népszavazást tartanának, majd kinyilvánítanák az elszakadást, elkészítenék a katalán köztársaság alkotmányát, amelyet egy újabb népszavazással ratifikálnának – áll az elfogadott előterjesztésben.
A szavazás és az azt megelőző parlamenti vita lényegében botrányba fulladt: a két függetlenségi párt kivételével minden politikai erő ellenezte a javaslat elfogadását, sőt, az arról tartott voksolást is. „Ez egy szomorú nap a demokráciának” – fogalmazott Inés Arrimadas, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt frakcióvezetője. A szavazáson sem ők, sem a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt nem vett részt, sőt, el is hagyták az üléstermet. A szocialista párt sem voksolt. Az elszakadási menetrendet kizárólag az Együtt az igenért és Népi Egység nevű függetlenségi pártok szavazták meg, 72 támogató voksuk elég is volt az elfogadáshoz a 135 fős katalán parlamentben.
Mióta az elmúlt években felerősödtek a katalán függetlenségi törekvések, Katalónia most először szállt szembe nyíltan a spanyol alkotmánybírósággal, a szavazással lényegében átlépve egy törvényességi határt. Ugyanis az alkotmánybíróság decemberben megsemmisítette az önálló Katalónia létrehozásához vezető folyamat megindításáról szóló katalán parlamenti határozatot, és alkotmányellenesnek minősítette az elszakadási kezdeményezéseket. A katalán kormány már akkor jelezte, hogy nem engedelmeskedik a bíróság döntésének, és tovább folytatja munkáját a független Katalónia létrehozásáért. A spanyol kormány ezt az újabb parlamenti határozatot is az alkotmánybíróság elé viszi – jelentette be Soraya Sáenz de Santamaría miniszterelnök-helyettes, reagálva a katalán döntésre.
Mindeközben a katalán kormánynak más kihívással, saját válságával is szembe kell néznie: szeptember 28-án bizalmi szavazást tart a katalán parlament Carles Puigdemont katalán elnök személyéről. A politikus ezt maga kezdeményezte, miután a parlament leszavazta a kormányzat 2016-os költségvetési javaslatát, ráadásul nemcsak az ellenzék voksolt ellene, hanem a szövetségesként számon tartott Népi Egység nevű párt is. A katalán kormány támogatásuk nélkül kisebbségben van a törvényhozásban. A két politikai erőt csupán az köti össze, hogy mindketten elszakítanák Katalóniát Spanyolországtól, önálló államot teremtve, egyéb elképzeléseik, például a gazdaságról vagy a társadalomról teljesen eltérőek. Ez a – kezdetektől meglévő – feszültség tetőzött a költségvetési vitában. Ha az elnök megbukna a bizalmi szavazáson, az felülírhatná az elszakadással kapcsolatos terveket is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.