Százmilliárd dolláros a kár

2016. augusztus 3., szerda, Világfigyelő

Előzetes számítások szerint közel százmilliárd dolláros kárt okozott a török gazdaságnak a július 15-ei elvetélt katonai puccskísérlet – közölte a kereskedelmi miniszter a török sajtó tegnapi beszámolója szerint.

Bülent Tüfenkci újságíróknak nyilatkozva azt mondta: amennyi­ben figyelembe vesszük harci repülőgépek és helikopterek bevetésével, illetve a bombák ledobásával járó költségeket, továbbá az épületekben keletkezett károkat, akkor – első becslésként – legalább 300 milliárd török lírával (100 milliárd dollár) kell számolni. A tárcavezető hangsúlyozta azonban, hogy alaposabb számítások után a károk valószínűleg nagyobbak lesznek, és különféle veszteségekkel kell számolni közép- távon is. Példaként hozta fel, hogy sok turista lemondta törökországi szállásfoglalását és útját. A kormány ráadásul megtiltotta az éves szabadságok kivételét több mint hárommillió köztisztviselőnek – csak emiatt közel egymillió foglalást mondtak le, és továbbiakra kell számítani.
A tárcavezető türelmet kért az idegenforgalmi szektorban tevékenykedő vállalatoktól és a polgároktól.
A miniszter azonban megjegyezte, hogy a török üzleti élet sikeresen ment át a „nehéz vizsgán”. Mint kifejtette, egyes országokban ilyen államcsínykísérlet után legalább egy hétre leállna a piac, míg Törökországban a bankok, a tőzsde, a tőzsdei árupiac és a kereskedelmi központok már a pénteki napon történt puccskísérlet utáni munkanapon – hétfőn, július 18-án – kinyitottak, és nem emelkedtek számottevően a kamatlábak, nem esett nagyot a tőzsdeindex. A tárcavezető szerint nincs szükség a növekedési vagy kiviteli előrejelzések felülvizsgálatára Törökországban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2016-08-03: Világfigyelő - :

Fokozódik az uniós–török ellentét

Abszurdnak nevezte és elutasította a német külügyminiszter egy tegnapi lapinterjúban a török kormánynak azt a fenyegetését, hogy felmondják a menekültválság közös kezeléséről az EU-val kötött megállapodást, ha a török állampolgárok nem kapnak uniós vízummentességet legkésőbb októberig.
2016-08-03: Világfigyelő - :

Orvosokra vadásznak

Elfogatóparancsot adtak ki a török hatóságok egy ankarai katonai kórház száz alkalmazottja, köztük orvosok ellen.