Az orvosok 87 százaléka elutasítja a pluszügyeletet, ha nem honorálják megfelelőképpen – derül ki az Egészségügyi Szolidaritás szervezet által ezer orvosból álló mintán végzett felmérésből.
A közvélemény-kutatás célja az volt, hogy megbecsüljék, körülbelül hány orvos fogja elutasítani az egyéni munkaszerződéseket, amennyiben nem teljesítik az ügyeletek honorálására vonatkozó kéréseiket. A felmérés eredményéből kiderül továbbá, hogy mostanáig az orvosok tíz százalékának javasolták, hogy írják alá a pluszügyeleteket tartalmazó szerződéseket. Közülük 73 százalék már el is utasította azt, hogy ellássa kézjegyével a dokumentumot, többségük annak ellenére járt el így, hogy a kórház vezetősége megpróbált rájuk nyomást gyakorolni.
Az Egészségügyi Szolidaritás szervezet korábban azt kérte, hogy a pluszügyeletekről szóló egyéni munkaszerződésbe foglalják bele a 25–75 százalék közötti pótlékot (25 százalék a kötelező minimum); kapjanak juttatást az ügyeletek munkakörülményeinek megfelelően, kapjanak éjszakai pótlékot, járjon pihenőszabadság a pluszügyeletekről szóló egyéni munkaszerződések után is. Kérték továbbá, rögzítsék, hogy az orvosok egyhuzamban nem dolgozhatnak több mint 24 órát, az ügyelet után pedig legyen joguk legkevesebb 24 óra szabadidőre.
Engedély nélkül
108 állami és 34 magánkórházban olyan vérátömlesztő egységek vannak, amelyeket nem engedélyeztek – közölte tegnap az egészségügyi minisztérium, amely azután rendelt el ellenőrzést, hogy Bukarestben két esetben is téves vércsoportú vért kaptak betegek. Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter elrendelte, hogy a következő három hónapban az érintett kórházak mindegyikében vizsgálják ki, hogy miért nincs közegészségügyi engedély, és ezeket szerezzék be. Ebben az időszakban még átmeneti megoldásokat találnak a vérátömlesztések ellenőrzött megvalósítására, de november 1-jétől az engedélyeket be nem szerzett egységekbe tilos lesz már vért és vérkészítményeket szállítani. A 108 állami kórház között van két Kovászna és négy Hargita megyei település kórháza is.