Vita robbant ki Bukarestben a Nemzet Megváltásának Katedrálisa ortodox székesegyház építésének finanszírozása körül: Clotilde Armand – aki a júniusi önkormányzati választáson közel állt ahhoz, hogy elnyerje a főváros I. kerületének polgármesteri tisztségét, végül a Mentsétek Meg Bukarestet Szövetség színeiben tanácsi mandátumot szerzett – a testületi ülésen bírálta a szociáldemokraták egyik tervezetét, amely értelmében az önkormányzat tízmillió lejjel támogatná a számos vitát kiváltó megakatedrális építését.
Armand és pártja képviselői azt hangoztatták, a székesegyház építéséről előbb ki kell kérni a polgárok véleményét, s ennek érdekében népszavazás kezdeményezését fontolgatják, még akkor is, ha a kerületi önkormányzat ellenkezni fog. A Nemzet Megváltásának Katedrálisa építésének összértéke várhatóan eléri a 200 millió eurót. A kormány eddig jelentős összegekkel támogatta a 120 méter magasságúra tervezett, 38 ezer négyzetméter alapterületű székesegyház megépítését. (Krónika)
AHOL A KERESLET HATÁROZZA MEG A KÍNÁLATOT. Malagára is indít járatot Kolozsvárról a Wizz Air, hetente két alkalommal, kedden és szombaton lehet repülni a népszerű spanyol üdülővárosba. A járat egész évben üzemel, 180 férőhelyes Airbus A320-as repülő szállítja az utasokat. Malaga immár a hetedik spanyolországi célpont, ahová el lehet jutni a kincses városból. A Wizz Air jelenleg 13 ország 29 repülőterére visz utasokat Kolozsvárról, a fapados társaság tavaly 4,5 millió utast szállított, idén becsléseik szerint romániai utasaik száma eléri a hétmilliót. (Mediafax)
TÚLÉLTE A ZUHANÁST. Kis híján tragédia történt Désen, egy hároméves kislány kórházba került, miután kizuhant a harmadik emeleti lakásukból. Az otthon tartózkodó szülők azonnal hívták a sürgősségi telefonszámot, a helyszínre több rendőrautó és egy mentő is kiszállt. A gyermek túlélte a balesetet, a tömbház mögötti gyep valamelyest enyhítette az ütközést. A kislányt előbb a dési kórházba, majd a kolozsvári sürgősségi gyermekkórházba szállították. (Maszol)