Farcádi Botond
Több sajtótermék hírt adott róla: a világhálón immár napok óta fellelhető himnuszunknak az a változata, amelyet a ma kezdődő olimpiai játékok során hallhatunk majd, valahányszor aranyérmet szerez valamely sportolónk.
A Magyar Olimpiai Bizottság megkeresésére a MÁV Szimfonikus Zenekar már 2013 nyarán elkészítette nemzeti fohászunk 90 másodperces zenekari változatát, amelyet az Erkel Ferenc Társaság hitelesített. A nemzetközi standard elvárásainak megfelelően az új változat énekszólam nélküli zenekari előadás másfél percben, közösségi éneklésre is alkalmas B-dúr hangnemben. Különlegessége továbbá a zeneszerző által a kotta külön sorában jelzett, ám korábbi hangzó anyagokban még sosem hallott harangszó, amely utalás az idén éppen 560 esztendeje történt nándorfehérvári diadalra, amellyel egyidejűleg III. Kallixtusz pápa Európa-szerte elrendelte a déli harangszót – írja közleményében a Társaság. Emlékeztetnek továbbá: Erkel Ferenc Kölcsey Ferenc alkotására írt Hymnusát annak 1844-es keletkezése óta többen átdolgozták. Jó ideje a legismertebb Dohnányi Ernő hangszerelése, de ez a feldolgozás az eredeti Erkel-műtől lényegesen különbözik. Az Erkel Ferenc által írt nemzeti fohász karaktere, ritmusa, tempója jóval frissebb, gyorsabb volt a mai gyakorlatból ismertnél, az eredeti mű puritánabb hangzású verbunkos jellege s ebből fakadó tempója azonban idővel nemcsak megkopott, de lassan a feledés homályába is merült.
Kettősség jellemzi hát a riói olimpián felcsendülő Himnuszt: a gyökerekhez, az eredetihez való visszatérés szándéka, a hagyomány tisztelete ötvöződik a modernitással, a megújulással. És milyen jó lenne, ha ez a fajta kettősség nem csupán nemzeti fohászunkat hatná át, hanem valamiképpen kisugározna az olimpiai játékok egészére, és a rendezvény úgy szólítaná meg a mai kor emberét, milliárdokat szerte a világon, hogy közben visszanyer valamit eredeti szellemiségéből! Milyen jó lenne, ha a szervező Brazília vezetői számára nemcsak saját korrupciós botrányaik és pénzéhségük elfedésére hivatott, újabb lopásokra alkalmat nyújtó politikai manőverezés lenne, hanem a házigazdák büszkeségéről, vendégszeretetéről szólnának a hírek. Ha a brazil színkavalkád kizárólag karneváli lenne, és nem kellene szólni az alig-kész építményekről, a rossz közbiztonságról, a sokakat elriasztó Zika-vírusról. Milyen szép lenne, ha a tisztességes, sportszerű megmérettetést nem árnyékolnák be oly gyakran doppingbotrányok. Ha a nemzetek közti versengés csak a pályára korlátozódna. Ha az olimpiai játékokra nem vetne sötét árnyékot a félelem, mindenekelőtt a terrorcselekményektől.
És milyen jó lenne minél többször hallani, ahogy felcsendül himnuszunk!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.